Gelem, gelem, romani himnusz


_________

A KPMG Hungária Kft. 2010-ben is
meghirdeti pályázati programját, együttműködési lehetőséget kínálva civil
szervezetek részére. tovább
_______

Kisebbségi választás - Október 3-án lesz a voksolás

( RomNet, 2010. július 15.)
Sólyom László köztársasági elnök október 3-ára tűzte ki az önkormányzati választást, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása is. teljes cikk>>
__________
A BHIM RAO Egyesület és a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet az alábbi Pályázati Felhívást teszi közzé Roma Mentor Projektjéhez."




A helyi esélyegyenlőségi program elkészítését, felülvizsgálatát érintő jogszabályok változásáról


Az Országos Cigány Önkormányzat 2010.évi költségvetése


A kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében szükséges törvények módosításáról (pdf)


Bizottsági események: (A Kormány képviselője nem vett részt a bizottsági üléseken.)

2010.05.27-én az Emberi jogi bizottság általános vitára ajánlja

2010.05.31-én az Önkormányzati és területf. bizottság általános vitára ajánlja

2010.05.31-én Módosító javaslatot nyújtott be Dr. Lukács Tamás 89/1 számon

2010.06.01-én Módosító javaslatot nyújtott be Dr. Lukács Tamás (KDNP) T89/2 számon

2010.06.07-én ajánlás a kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében
szükséges törvények módosításáról szóló T/89. számú törvényjavaslat részletes vitájához T/89/3. számon
__________________

Megkezdődött a tájékoztató levelek kézbesítése
2010. május 20.


Módosító javaslatok A T/32 számú,a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló javaslathoz

Törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról

Gandhi Gimnázium és Kollégium
_______________

A Világunk hírei: 2010. Május 1-én 3 megyében rendezték meg a Sporttal a rasszizmus ellen Kispályás Labdarúgó Bajnokságot. A rendezvényen számos csapat mérte össze tudását.
________________

1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól


1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről

1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezménye


Kisebbségi Képviselők Választásáról Szóló 2005. évi CXIV. törvény

Az Országos Cigány Önkormányzat 2008-ban elfogadott SZervezeti és Működési SZabályzata