Civil tüntetés a rasszizmus ellen(hirextra.hu)
A román és bolgár cigányok franciaországi erőszakos kitoloncolása ellen tüntettek civilek szombaton a budapesti francia Nagykövetség épülte előtt.Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet magyarországi aktivistái által szervezett megmozdulás szónokai a romák elleni gyűlöletkeltés és a rasszizmus megszüntetését, az emberi jogok tiszteletben tartását követelték mind a francia, mind a magyar kormánytól.A felszólalók a transzparenseket tartó mintegy száz ember előtt, azt hangoztatták: fel kell éleszteni az emberek lelkiismeretét amíg nem késő, mert a mostani intézkedések kísértetiesen hasonlítanak a vészkorszak kezdetére.
__________________________________________________________________________
Cs. István: Kezdem magam James Bondnak érezni(Nol.hu)
Börtöninterjú a tiszalöki és kislétai gyilkosságokban bűnsegédlettel
gyanúsított férfivel
A Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) a roma sorozatgyilkosság nyomozása lezárását bejelentő augusztusi sajtótájékoztatója óta a média szinte kizárólag a tiszalöki és a kislétai emberölés során a cigányvadászokat több helyszín közelébe is fuvarozó Cs. István titkosszolgálati kapcsolataival, szerepével foglalkozik. A vádemelési javaslat ugyanakkor egyértelműen leszögezi, hogy társai közül ő volt az egyedüli, aki nem fogott a kezébe fegyvert, nem ölt embert.
A cikket ide kattintva tekinthetik meg! _________________________________________________________________________
"Mindegy, hogy cigány, a lényeg, hogy adjon" - választási riport Tiszaburáról (origo.hu)
Háromszáz szemétszedő és ötven faluőr dolgozik az alig 3000 lelkes Tiszaburán, ahol a felnőttek harmada közmunkából él. A
polgármester és szinte az egész képviselőtestület ugyanannak a cigány szervezetnek a tagjai, de a helyiek szerint nem ez számít, hanem az, hogy jó vezető álljon a falu élén. A polgármesterre sok helyi jó szívvel gondol, de akad olyan is, aki szerint "a demokrácia megcsúfolása", ami Tiszaburán történik.
Tiszabura 3000 lelkes falu a Tisza-tótól délre, közvetlenül a folyó mellett. Igényes internetes honlapja szerint a település finanszírozási problémákkal küzd ugyan, de az elmúlt években rengeteg sikert ért el: volt útjavítás, bővítették az óvodát és az iskolát, új rendelő épült, indultak közmunkaprogramok, rendeztek kulturális fesztiválokat. A többségében cigányok lakta, és cigányok által vezetett Tiszaburán mégis sok a munkanélküli, a településre belépve pedig kátyús utak, jónéhány düledező ház és lézengő embercsoportok fogadták az [origo] tudósítóit.
A cikket ide kattintva tekinthetik meg! ________________________________________________________________________________
Balogh Albert levele Farkas Flóriánnak - Ne adj el minket, testvér! Nem vagyunk olcsó bárányok! A cikket ide kattintva tekinthetik meg! _____________________________________________________________________________
Fegyvertartási engedélye volt a pozsonyi ámokfutónak( Nol.hu 2010.augusztus. 31)
Érvényes fegyvertartási engedélye volt annak a férfinak, aki hétfőn Pozsony Dévényújfalu
(Devínska Nová Ves) nevű városrészében hét személyt gyilkolt meg, majd magával is végzett. "A nála talált összes fegyverre engedélye volt" - erősítette meg Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány a szlovák közszolgálati televízió hétfő éjjeli híradójában.
Azt az értesülést, hogy a gyilkos leszerelt katona volt, a hatóságok eddig nem erősítették meg, de nem is cáfolták. "Ez most nem fontos" - mondta Spisiak. A gyilkos fegyvert, az 58-as típusú géppisztolyt a hadsereg használja, s a katonaság arzenáljából származik a két másik lőfegyver is.
Időközben kiderült, hogy a 48 éves tettes az általa legyilkolt roma család szomszédja volt, s a múltban több veszekedés és vita is volt köztük. Egy esetben állítólag rendőrségi beavatkozásra is sor került. A roma család társadalmi támogatásokból élt, s a környéken ismert volt zajos életviteléről. A tettest a helyi lakosok zárkózott, mogorva embernek írták le.A gyilkosság konkrét oka azonban továbbra is ismeretlen,
vizsgálatok tárgya.
A hétfői lövöldözés kórházban kezelt kilenc sebesültje közül háromnak az állapota továbbra is nagyon súlyos - jelentette be Rút Gerzová, a pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivője.
"Két embert mesterséges mélyaltatásban tartunk. Állapotuk nagyon súlyos" - közölte Gerzová.
A tragikus eseményeknek összesen 15 sebesültje van, közülük egy rendőr, egy pedig cseh állampolgár. A keddi szlovák sajtó szerint az eset ismét azt bizonyítja, hogy Szlovákiában a hatóságok eddig nem kezelték megfelelően az erőszakos cselekményeket. A Hospodárské Noviny úgy véli: kulcskérdés kideríteni, hogy juthatott a tettes olyan fegyverekhez, amelyeket hivatalosan csak a katonaság és a rendőrség használ, s hogyan kaphatott rájuk fegyvertartási engedélyt.
Iveta Radicová miniszterelnök kedd délutánra rendkívüli kormányülést hívott össze, amelyen megvitatják a hétfői eseményeket, s várhatóan szerdára nemzeti gyásznapot rendelnek
el.
Roma családot mészárolt le a pozsonyi lövöldöző(Nol.hu, 2010.augusztus 30.)
Nyolc halottja és tizennégy sebesültje van annak a vérengzésnek, amelyet egy ötven év körüli férfi követett el hétfőn délelőtt a Pozsonyhoz tartozó Dévényújfalu (Devinská Nová Ves) egyik lakótelepén.
Daniel Lipsic belügyminisztet és Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány kora délután a helyszínen arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a tettes golyószóróval és pisztollyal hatolt be az egyik lakótelepi lakásba, ahol négy nőt és egy férfit gyilkolt meg, majd a lépcsőházban még egy személyt lőtt agyon, aki ugyancsak a lemészárolt család tagja volt.
Ekkor már a helyszínre érkeztek a szomszédok által riasztott rendőrők, akik elől a gyilkos menekülni próbált, miközben válogatás nélkül lövöldözött az őt üldözőkre és az utcai járókelőkre. Végül bekerítették őt, s ekkor öngyilkosságot követett el. Több szlovák lap úgy tudja, hogy a tettes volt
hivatásos katona. Nyolc teli tárat tartott magánál.
Tizennégyen megsérültek, ketten életveszélyesen. Közülük az egyik késő délután elhunyt. Két rendőrt lőtt sebekkel szállítottak kórházba. Állapotukat stabilizálták.Érdeklődésünkre Jaroslav Spisiak elmondta, hogy egyelőre még vizsgálják a tettes lehetséges indítékait. Az egyik lakos lapunkat arról tájékoztatta, hogy a tettes a harmadik emeleten lakott, az áldozatai - akik a Sme.sk internetes portál értesülései szerint romák voltak - pedig a másodikon. Ezt az információt azonban egyelőre hivatalosan nem erősítették meg. A szlovák közjogi méltóságok részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak és együttérzésüket tolmácsolták a sérülteknek.
___________________________________________________________________
A halálbrigád titokzatos segítői ( Mno.hu)
Újabb személyekről derült ki, hogy segítséget nyújthattak a hat halálos áldozatot követelő romagyilkosság gyanúsítottjainak:
K. Árpádnak, K. Istvánnak, P. Zsoltnak és Cs. Istvánnak. A Magyar Nemzet információi szerint a romagyilkosságokkor használt fegyverekről például K. István debreceni albérlőtársa is tudhatott, de felbukkan a rendőrségi iratokban egy, a csapatot segítő grafikus is.
A cikket ide kattintva tekinthetik meg! ______________________________________________________________________________
40 milliárdból sem sikerült integrálni?[orientpress.hu)] 2010.08.31 08:38
A közoktatási integrációra elköltött negyvenmilliárd forint ellenére az elmúlt öt évben drasztikusan nőtt a cigány többségű iskolák száma, és nem javultak számottevően a roma gyerekek továbbtanulási mutatói – mutat rá egy, még Hiller István korábbi oktatási miniszter megbízásából készített kutatás. Kudarcba fulladt az erőszakos integráció terve, a lakosság és az önkormányzatok ugyanis ellenálltak a kényszerítő jogszabályoknak
– számol be a Magyar Nemzet.Drasztikusan, 34 százalékkal nőtt a cigány többségű iskolák aránya az elmúlt öt évben a vizsgált intézmények között, vagyis az erőfeszítések ellenére nem csökkent, hanem nőtt a cigány gyerekek iskolai szegregációja hazánkban. A roma gyerekek továbbtanulási aránya sem javult számottevően – állapítja meg a még Hiller István felkérésére készített, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatásokért Közalapítvány által végzett kutatás. A kutatók az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című jelentésükben a 2010-es kutatás adatait összevetették a hat évvel ezelőtti, 2004-es integrációkutatás eredményeivel.A 2010-es kutatás ugyanazt a 350 iskolát vizsgálta a roma/nem roma arány szempontjából, mint hat évvel ezelőtt.
___________________________________________________________________
Hillerék növelték a szegregációt2010. augusztus 31. 05:00
( Mno.hu)
A közoktatási integrációra elköltött
negyvenmilliárd forint ellenére az elmúlt öt évben drasztikusan nőtt a cigány többségű iskolák száma, és nem javultak számottevően a roma gyerekek továbbtanulási mutatói – mutat rá egy, még Hiller István korábbi oktatási miniszter megbízásából készített kutatás. Kudarcba fulladt az erőszakos integráció terve, a lakosság és az önkormányzatok ugyanis ellenálltak a kényszerítő jogszabályoknak.Drasztikusan, 34 százalékkal nőtt a cigány többségű iskolák aránya az elmúlt öt évben a vizsgált intézmények között, vagyis az erőfeszítések ellenére nem csökkent, hanem nőtt a cigány gyerekek iskolai szegregációja hazánkban. A roma gyerekek továbbtanulási aránya sem javult számottevően – állapítja meg a még Hiller István felkérésére készített, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatásokért Közalapítvány által végzett kutatás. A kutatók az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című jelentésükben a 2010-es kutatás adatait összevetették a hat évvel ezelőtti, 2004-es integrációkutatás eredményeivel.A
2010-es kutatás ugyanazt a 350 iskolát vizsgálta a roma/nem roma arány szempontjából, mint hat évvel ezelőtt.
_____________________________________________________________
Gyűlnek a kisebbségi jelöltekTöbb mint ötezer kisebbségi jelöltet jelentettek már be országos szinten az október 3-ai kisebbségi választásra; közülük a legtöbben cigányok, a legkevesebben szlovénok.
A cikket ide kattintva tekinthetik meg! ___________________________________________________________________
Ingyen kapnak jogsit a somogyi romák( 168ora.hu)
Karácsonyra meg lehet a jogosítvány, majd az informatikai képzés kezdődik. A program idejére munkabér jár a romáknak - írja a sonline.hu. Új lehetőség – somogyi romák jogosítványt szerezhetnek egy integrációs szakképzés keretében. A döntésről
szóló értesítést a minap kapta meg a Didaktika Autósiskola.
Kovács Sándor Lóránt ügyvezető igazgató a Sonline.hu-t arról tájékoztatta: a megyei cigány kisebbségi önkormányzat pályázata alapján a kadarkúti kistérségben 54 roma származású személy szerezhet tehergépkocsi-vezetői jogosítványt, míg a csurgói és a barcsi kistréségben 21-21 fő jelentkezhet a C-kategóriás képzésre.
– Ötvenegymillió forintot lehet felhasználni az intenzív képzésre – részletezte az ügyvezető igazgató. – A tanfolyam szeptemberben kezdődik el, s egy évig tart. Az eredményesen vizsgázók már karácsonyra megszerezhetik a jogosítványt, s ezután alapfokú informatikai képzésre járnak. A végzősök később a honvédségnél helyezkedhetnek el, saját vállalkozást alapíthatnak, vagy fuvarozó cégnél vállalhatnak munkát.Kovács Sándor Lóránt jelezte: a résztvevők a program ideje alatt munkabért kapnak.
___________________________________________________________________
Szégyenfolt a
nemzeti lobogón”: Máris fúrják az elnök urat
Romaügy: szégyenfolt a nemzeti lobogón( 168ora.hu)
Elhangzása pillanatában gyors népszerűségnövekedéssel kecsegtető, ügyes húzásnak tűnt, egy hónap után a jobboldal táborát is megosztja Nicolas Sarkozy elnök váratlan döntése a Franciaországban illegálisan tartózkodó romániai és bulgáriai romák rapid hazatelepítéséről. Az intézkedést ma már csak a franciák 48 százaléka helyesli, s a katolikus egyház is szót emelt a bűnbakként kipécézett romák védelmében. A belső konfliktus átlépte Franciaország határait: az ENSZ és az Európai Unió is kifogásolta a rasszizmus és idegengyűlölet felkeltésére alkalmas kormánypropagandát.
A videót ide kattintva tekinthetik meg! ______________________________________________________________________
Az ösztöndíj csökkenti az előítéleteket
is(MNO.hu)
Tizennégy éve a győri cigány tanulókat ösztöndíjjal segíti a Győr Város Cigány Ifjúságáért Alapítvány kuratóriuma. A győri önkormányzat támogatásának köszönhetően idén 78 diák iskolakezdését támogatják.
tovább a cikkre ____________________________________________________________________
Gömbalja cigányai: "elveszett" az iskola( c-pressz.hu)
Változó határvonalak egy magyarországi faluban. Az AnBlokk Egyesületet létrehozó fiatal antropológusok és szociológusok tíz éve végeznek terepmunkát „Gömbalján". A név kitalált, a település viszont nagyon is valóságos: Heves és Borsod határán fekszik, ötödrészt romák lakják.
tovább a cikkre
_________________________________________________________________________
Romák kiutasítása - Soros György az akció leállítására szólítja Párizst ( romnet.hu)
Soros György magyar származású amerikai milliárdos azzal a kéréssel fordult szerdán Franciaországhoz, hogy "állítsa le a romák tömeges kiutasítását"<#WS59> egyúttal kérte az Európai Uniót, hogy készítsen egy átfogó, "a probléma nagyságával arányos" tervet a romák integrációjára.
tovább a cikkre _________________________________________________________________________
Balog Zoltán szerint többségi cigány iskolákra van szükség( romnet.hu)
Három Komárom-Esztergom megyei település roma felzárkóztatási programját összegezte a ferences rend szerdán Bajnán. A konferencián előadást tartott a Közigazgatási és Igazságügyi
Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára is.
tovább a cikkre __________________________________________________________________________
Tanulmányi ösztöndíj cigány fiatalok számára ( sff.hu)
A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ tanulmányi ösztöndíj pályázata Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma fiatalok számára a 2010/2011. tanév I. félévére
tovább a cikkre ___________________________________________________________________
A cigányok elleni sorozatgyilkosság és a titkosszolgálatok tisztázatlan szerepe ( hvg.hu)
Amikor egy évvel ezelőtt, 2009 augusztus végén a Nemzeti Nyomozó Iroda kommandósai Debrecenben letartóztatták a cigányok
elleni sorozatgyilkosságok feltételezett elkövetőit, úgy tűnt, a bírósági tárgyalással és az ítélethirdetéssel lezárul az ügy. Ám azóta újabb információk kerültek elő a gyilkosságsorozat hátteréről, ezért úgy tűnik, a teljes igazságot csak most, a titkosszolgálatok vezetőinek teljes cseréjét követően ismerhetjük meg.
tovább a cikkre ________________________________________________________________________
Franciaország az Európai Bizottsághoz fordul a romák ügyében(RomNet, 2010. augusztus 24.)
A francia kormányfő José Manuel Barrosohoz, az Európai Bizottság elnökéhez fordul a romák ügyében, és arra fogja kérni, hogy fokozza az európai kezdeményezéseket a kérdésben, illetve segítse a koordináció elmélyítését Bukaresttel és Szófiával - jelentették be kedd este Párizsban.
tovább a cikkre _________________________________________________________________________
Több tucat illegális roma telepet számoltak fel Franciaországban Több mint 40 illegális roma telepet számoltak fel Franciaországban azóta, hogy a hatóságok ezt a módszert is bevetik a bűnözés és az erőszak megfékezésére - közölte csütörtökön Brice Hortefeux belügyminiszter. Lyoni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mintegy 700 személyt akarnak visszaküldeni származási helyére
- Romániába vagy Bulgáriába - külön erre a célra bérelt repülőgépeken.
A miniszter közölte, hogy a jövő héten Párizsban tárgyalni fog a román kormány megbízottjaival, és ő azt szeretné, hogy amint lehet, román rendőrök érkezzenek Franciaországba segíteni.
C-PRESS - Népszabadság Online
___________________________________________________________________
Párizs
visszaszólt a románoknak és a bolgároknak is(nol.hu)
Franciaország európai ügyekkel foglalkozó államtitkára csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy Szófia és Bukarest a romák deportálásával vádolja Párizst. Vállalják a felelősséget állampolgáraikért - mondta Pierre Lellouche.
tovább a cikkre _____________________________________________________________________________
2010 - Az OVB levélben jelzi a kisebbségi szavazólap problémáját a jogalkotónak(RomNet, 2010. augusztus 19.)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) levélben jelzi a kisebbségi szavazólapminta hibáját a jogalkotónak. A problémát az okozza, hogy a választási eljárási törvény mellékletében szereplő szavazólapon nem négy, hanem - tévesen - öt képviselő "beikszelési" lehetősége szerepel.
Romnet.hu__________________________________________________________________________
Romagyilkosságok: meghosszabbították a gyanúsítottak előzetes letartóztatását( Nepszava.hu)
Meghosszabbította a romák elleni támadásokkal gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatását október 23-ig a Pest Megyei Bíróság szerdán, a megyei főügyészség indítványa alapján - közölte Stubeczky Sarolta bíró az MTI-vel.
tovább a cikkre _______________________________________________________________________
2010 - Külön értesítést is kapnak a kisebbségi választókRomNet, 2010. augusztus 17.
A kisebbségi szavazásra jogosultaknak csütörtökig kell megkapniuk az október 3-ai kisebbségi választásra szóló értesítőt. Ennek a
tájékoztatónak azért van jelentősége, mert a kisebbségi választásokat nem az önkormányzati választások helyszínein tartják, így ebből az értesítőből derül ki a számukra, kiírták-e a kisebbségi választást, és melyik szavazókörben voksolhatnak majd saját kisebbségük jelöltjeire.
teljes cikk ______________________________________________________________________
Megkezdik a választási értesítők és ajánlószelvények kézbesítését2010. augusztus16
Ezen a héten kézbesítik az érintett csaknem 8 millió választópolgárnak az október 3-ai önkormányzati választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt. A választóknak augusztus 16. és 19. között kell megkapniuk a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést (a kopogtatócédulát) és az ajánlószelvényt. Az értesítő tartalmazza a családi és utónevet, a lakcímet, a személyi azonosítót, a névjegyzékbeli
sorszámot, a szavazás helyét és idejét, valamint a szavazással kapcsolatos egyéb tudnivalókat. Az a választópolgár, aki nem kapta meg a választási értesítőt és az ajánlószelvényt, az a jegyzőhöz fordulhat, a jegyző ekkor új szelvényt állít ki.
teljes cikk ______________________________________________________________________
Szociális Kerekasztalt tartanak a Széchenyi-tervrőlBudapest, 2010. augusztus 15. Vasárnap
Szociális Kerekasztal-tanácskozást hívott össze a Magyar Szociális Fórum (MSZF) augusztus 23-ra, hogy módot adjon a szélesebb társadalmi véleménynyilvánításra az Új Széchenyi Terv vitairatáról és eleget tegyen a kormány kérésének, hogy hozzászólásokkal, javaslatokkal és elképzelésekkel segítsenek a közös tervezésben - jelentette be az MSZF szervezése vasárnap.
A civil mozgalom szervezői arra kérik a társadalmi szervezeteket, a szakszervezeteket
és a politikai
csoportosulásokat, hogy kiegyensúlyozott, konstruktív szellemben vegyenek részt a tanácskozáson. Támogassák a tervben, ami jó, és bírálják, ami nem áll a dolgozó, alkotó társadalmi többség érdekében.
Első reagálásukban az MSZF szervezői a nemzetgazdaság talpra állítására irányuló ígéretes kezdeményezésnek nevezték a Széchenyi-tervet, mert a kormány a foglalkoztatás növelését jelölte meg legfontosabb céljának. Ugyanakkor felhívták a figyelmet a terv néhány olyan részére, amely akadályozhatja a cél elérését. Kifogásolták, hogy a terv megkerüli a lakhatási jog alkotmányba iktatásának kérdését, és nem ad választ arra sem, hogyan kívánják korlátozni a külföldi tőke hazai kiváltságait, a közpénzből nekik nyújtott kedvezményeket. Az MSZF szervezői azt tervezik, hogy a Szociális Kerekasztalon elhangzó javaslatokat csokorba gyűjtik, és eljuttatják Orbán Viktor miniszterelnöknek, jelezvén, hogy a társadalom igényt tart a folyamatos véleménynyilvánításra a közvetlen demokrácia
szellemében.A Szociális Kerekasztal-tanácskozást Budapesten tartják, a VIII. kerületi Baross utca 61. sz. alatti III. emeleten 2010. augusztus 23-án (hétfőn) délelőtt 10-13 óra között. A tanácskozás nyitva áll a sajtó előtt, a végén pedig sajtótájékoztató követi. A részvételi szándékot az alábbi e-mail címen kérik jelezni:
szocialisforum@gmail.com
Kiadta: MSZF SZK
________________________________________________________________________
Választás 2010 - Az OCÖ elnökhelyettese szerint a polgármester akadályozza a cigány kisebbségi önkormányzat létrejöttét Miskén. Fenyegetéssel kényszerítette visszalépésre a kisebbségi választói jegyzékbe vett romák nagyobb részét Miske polgármestere - közölte kedden az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese az MTI-vel. A polgármester cáfolta a romavezető állítását.
Romnet.hu___________________________________________________________
Sehol sem kellenek a romák(Nol.hu)
A spanyoloknak sikerült a cigányok integrációja, de a kelet-európaiakból ők sem kérnek
Tíz-tizenkétmillióan vannak: a romák alkotják a legnépesebb kisebbséget az Európai Unióban, ám nincs egységes képviseletük. 27 országban szétszórva élnek, elsöprő többségük Közép-Európában és a Balkánon. Az utóbbi években azonban kihasználták az unió nyitását, és a diszkrimináció, a szegénység elől több százezren vándoroltak Nyugat-Európába.
teljes cikk>>______________________________________________________________________
CigányútonFranciaországban törvény kötelezi a települési önkormányzatokat, hogy megfelelő táborhelyeket és civilizált körülményeket biztosítsanak a
nomádoknak, a vándorcigányoknak. A nomádok lehetnek vagy négyszázezren, 95 százalékuk már francia állampolgár. (Nomádoknak nevezik a még vándorló életmódot folytató, jórészt a Balkánról származó, jellemzően roma közösségeket.) – A kifejezetten cigánynak minősülő új bevándorlók ehhez képest kevesen vannak, alig 15 ezren, igaz, számuk rohamosan szaporodik. Nos, e két társadalmi csoport lehet a kárvallottja Nicolas Sarkozy francia elnök múlt héten bejelentett intézkedésének, amelynek révén három hónapon belül fel kell számolni a romák és a nomádok illegális franciaországi táborait.
teljes cikk a nol.hu oldalán _____________________________________________________________________
Egy éves kisfiú új szívére szervez gyűjtést Mága Zoltán Egy műszívvel élő, egy éves kisfiú szív transzplantációjára szervez gyűjtést jótékonysági koncert keretében Mága Zoltán
hegedűművész a kisfiú lakóhelyén, a Fejér megyei Adony templomában péntek este.
Az orvosok közlése szerint körülbelül fél évig élhet a Magyar Lacika műszívvel, aztán már veszélyesebb a helyzet, mert elfertőződik és nem lehet rajta majd segíteni. A kisgyermeket bár kétszer megműtötték, megfelelő donort még nem találtak.
A család sorsát nehezíti az is, hogy a három gyermeket nevelő szülők becsületesen dolgoztak, a gazdasági válság őket is megérintette és a férj elveszítette a munkahelyét. Ennek következtében eladósodtak, és a szülők most attól félnek, hogy elárverezhetik házukat, és ha a gyermek transzplantációja sikerül is, nem lesz hová hazavinni a gyermeküket. A megfelelő gyógyulásához ugyanis egy teljesen steril szobát kell neki kialakítani, hogy ne kaphasson el fertőzéseket és megfelelő körülmények között tudjon élni.
Mága Zoltán ezért egy jótékonysági koncerten próbál pénzt gyűjteni a családnak, és a kisfiúnak a gyógyuláshoz és az új és jobb
élethez.
A hegedűművész nem először segít beteg gyermekeken: július 18-án a Pest megyei Örkényben egy "életmentő" koncertet adott a zsúfolásig megtelt katolikus templomban egy 17 éves, leukémiás lány gyógyulásáért, és a rendezvényen több mint egymillió forintot sikerült összegyűjtenie.
A világhírű hegedűművész, számtalan jótékonysági akciót tartott az elmúlt években. Ennek keretében tavaly augusztusban elindította 100 templomi koncert nevű sorozatát is, az ez évi rekordáradások során bajba jutottaknak pedig mintegy 100 millió forintnyi adományt gyűjtött össze és juttatott el karitatív szervezetek segítségével.
Mága Zoltán közlése szerint az egy éves Magyar Lacika sorsa, és egy kisgyermek élni akarása is erősíti abban, hogy létrehozzon egy nemzetközi segélyszervezetet. Abban bízik, hogy a kormány és a jóérzésű magyar emberek is támogatni fogják, mert így majd sokkal több embernek tudunk majd
segíteni.
(MTI)
____________________________________________________________________
Bemutatkozott az ország első roma divatstúdiója RomNet, 2010. 07. 26.
Egyedi tervezésű, a hagyományos roma népviselet modernizálásával új stílust és divatot teremtő munkáit mutatta be az országban elsőként megrendezésre került divatbemutatón a közelmúltban alakult Romani Design Stúdió; a rendezvényen a XXI. századi igényeknek megfelelő öltözékek mellett az iparmuvészi tervezésű kiegészítőket és ékszereket is bemutatták.
teljes cikk>>_____________________________________________________________________________
Felhívás!Február 5-n a Belgrádban megtartott Hitelcsalások megelőzésére vonatkozó
Fórumon Marija Kusity a fórum elnöke és a Raiffeisen bank dolgozója
a
következő értesítést közölte:
"Engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket egy újfajta
bűncselekményre, Európában már több ilyen történt..."
tovább a cikkre _______________________________________________________________________
Országos listát állítana a Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége(RomNet, 2010. 07. 21.)
Országos listát kíván állítani a kisebbségi választásokra a nagykanizsai székhelyű Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége (DRVSZ), amely három megye cigány szervezetével kötött együttműködési megállapodást - közölte a DRVSZ elnöke szerdán Nagykanizsán.
teljes cikk>>__________________________________________________________________________
A kirekesztés ellen tüntettek romák a Parlament
előtt(RomNet, 2010. 07. 21.)
A kirekesztés és a Jobbik szegényellenes politikája miatt tüntettek mintegy ötvenen szerdán a Parlament előtt, a demonstrációt roma és nem roma civil mozgalmak szervezték.
teljes cikk>>________________________________________________________________________
Imaóra a kislétai gyilkosság első évfordulóján Budapesten (Romnet 2010.07.20., MTI)
Imaórát tartanak jövő vasárnap a kislétai gyilkosság első és a romaholokauszt hatvanhatodik évfordulója alkalmából Budapesten, a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban - közölte a szervező Sant, Egidio Közösség kedden az MTI-vel.
teljes
cikk>>______________________________________________________________________
Tüntetés: faji alapon osztogat a Jobbik (Romnet 2010.07.20., Klubrádió)
Július 21-én, délután 5 órakor a kirekesztés ellen tiltakoznak a parlament előtt, a Jobbik segélypolitikája ellen. Egy demokratikus országban érthetetlen, hogy egy párt faji alapon oszt támogatást - mondta a tüntetés egyik szervezője Radics Béla a Reggeli Gyorsban.
teljes cikk>>________________________________________________________________________
„Nem támogatunk cigányokat”(NOl.hu 2010.07.14)
Szelektíven osztott árvízi adományok
Ezekből az adományokból cigányok nem részesülhetnek – jelentette ki annak a Heves megyei akciónak a főszervezője, amelyet a „hatvannégy vármegyések”
közösen hirdettek meg a Jobbikkal és több más szervezettel, köztük a
Magyar Nemzeti Gárdával. Jogvédők egy hasonló ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulnak.
teljes cikk>>______________________________________________________________________
Kisebbségi választás - Már csak két napig lehet jelentkezni( Romnet.hu 2010.07.14.)
Már csak két napig lehet jelentkezni a települési kisebbségi önkormányzati képviselők októberi választására; aki nem veteti fel magát a jegyzőnél a kisebbségi választói jegyzékbe, nem szavazhat a kisebbségi képviselők választásán és nem is indulhat jelöltként.
teljes cikk>>________________________________________________________________________
142 ezer kisebbségi a jegyzékben (C- pressz.hu 2010. 07.14)
Alig néhány nappal a határidő lejárta előtt több mint 140 ezren jelezték a lakóhelyük szerinti jegyzőnél, hogy részt kívánnak venni a települési kisebbségi önkormányzati képviselők októberi választásán, amelyet az önkormányzati választással egy napon tartanak.
teljes cikk>>_____________________________________________________________________
Romák tömeges letartóztatása, gyűlöletbeszéd Dániában (Romnet.hu 2010.07.13)
Koppenhága polgármestere és a dán igazságügyi miniszter nagyobb szigort követelt a "bűnöző romákkal" szemben. A dán rendőrség 23 romát tartóztatott le és utasított ki - bizonyítási eljárás, ítélet nélkül. Az európai romajogi központ tiltakozik.
tovább a cikkre_____________________________________________________________
........................