Gelem, gelem, romani himnusz


_________

A KPMG Hungária Kft. 2010-ben is
meghirdeti pályázati programját, együttműködési lehetőséget kínálva civil
szervezetek részére. tovább
_______

Kisebbségi választás - Október 3-án lesz a voksolás

( RomNet, 2010. július 15.)
Sólyom László köztársasági elnök október 3-ára tűzte ki az önkormányzati választást, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása is. teljes cikk>>
__________
A BHIM RAO Egyesület és a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet az alábbi Pályázati Felhívást teszi közzé Roma Mentor Projektjéhez."


Önkormányzati választás – Az MCF minden településen állít polgármester- és képviselőjelöltet

   Budapest, 2010. július 1., csütörtök (MTI) – Az őszi helyhatósági választásokra minden településen állít polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltet a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF), hogy megállítsa a szélsőségek további térnyerését - mondta Kolompár Orbán, a roma szervezet elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.

   A roma vezető, aki az Országos Cigány Önkormányzatnak is elnöke, azt mondta: "szörnyű világ következik be, ha a szélsőségek még intenzívebb jelenlétet biztosítanak maguknak a helyi képviselő-testületekben", ezért kötelességük, hogy jelölteket állítsanak.
   Kolompár Orbán szerint a cigány kisebbségi választási verseny az MCF és a Lungo Drom, "Kolompár Orbán és  Farkas Flórián" között dől majd el, s arra kérte a politikai pártokat, hogy semmilyen formában ne befolyásolják a választásokat.
   A roma politikus azt mondta: a roma ügyet közönyösen veszik a parlamenti pártok, ezért fontos, hogy a helyi döntéshozó testületekben szavazati joggal képviseltessék magukat a romák. Megjegyezte, a kedvezményes mandátum visszaállításával kapcsolatban valamennyi parlamenti pártot, illetve a négy roma származású országgyűlési képviselőt is megkeresték, de petíciójukra, illetve az általuk kidolgozott törvénymódosító javaslatra semmilyen választ nem kaptak.
   Az MTI azon kérdésére, hogy három ügyben is bírósági büntetőeljárás folyik ellene, s ez befolyásolhatja az MCF választási sikerét, Kolompár Orbán úgy válaszolt: a média egy része sorozatban ferdíti el a tényeket,  próbálják befolyásolni a hatóságokat és a közvéleményt, de mint fogalmazott, tisztázódik majd az ügye.
   Kolompár Orbán arra kérte a roma származású választópolgárokat, minél nagyobb számban vetessék fel magukat a kisebbségi választói névjegyzékbe, amelynek határideje július 15-én jár le.
   Az Országos Választási Iroda június végi adatai szerint eddig 80.614-en kérték a jegyzőnél felvételüket a kisebbségi választói jegyzékbe. A felvettek 61 százaléka (49.257 választó) a kérelmében cigány kisebbségi közösséghez tartozónak vallotta magát, 22 százaléka (17.845-en) németnek, 4.073 választó szlováknak, 3.740 horvátnak, 1.039 románnak, 928 szerbnek, 803 ruszinnak, 749 lengyelnek, 552 görögnek, 457 ukránnak, 430 szlovénnek, 419 bolgárnak, 322 pedig örménynek.
   Négy évvel ezelőtt mintegy 200 ezer választó kérte kisebbségi választói jegyzékbe való felvételét: 106 ezren szerepeltek a cigány, csaknem 46 ezren a német, 15 ezren a szlovák, 11 ezren a horvát, 4 ezren a román, 3-3 ezren a lengyel és a ruszin, több mint 2-2 ezren a görög, az örmény, a szerb és a bolgár, ezren-ezren az ukrán és a szlovén választói jegyzékben.
   2006-ban 2.933 településen készült kisebbségi választói jegyzék, s az ország 1.435 településén végül összesen 2.049 helyi kisebbségi önkormányzati választást tartottak.
   A kisebbségi jegyzékbe az kérheti felvételét, aki a megjelölt 13 kisebbségi közösség egyikéhez tartozónak vallja magát és szavazni kíván a jelöltekre, vagy maga is jelöltként kíván indulni. Ehhez az szükséges, hogy július 15-ig egy formanyomtatványon kérje az adott kisebbségi választói jegyzékbe való felvételét a helyi jegyzőtő.


A helyi esélyegyenlőségi program elkészítését, felülvizsgálatát érintő jogszabályok változásáról


Az Országos Cigány Önkormányzat 2010.évi költségvetése


A kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében szükséges törvények módosításáról (pdf)


Bizottsági események: (A Kormány képviselője nem vett részt a bizottsági üléseken.)

2010.05.27-én az Emberi jogi bizottság általános vitára ajánlja

2010.05.31-én az Önkormányzati és területf. bizottság általános vitára ajánlja

2010.05.31-én Módosító javaslatot nyújtott be Dr. Lukács Tamás 89/1 számon

2010.06.01-én Módosító javaslatot nyújtott be Dr. Lukács Tamás (KDNP) T89/2 számon

2010.06.07-én ajánlás a kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében
szükséges törvények módosításáról szóló T/89. számú törvényjavaslat részletes vitájához T/89/3. számon
__________________

Megkezdődött a tájékoztató levelek kézbesítése
2010. május 20.


Módosító javaslatok A T/32 számú,a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló javaslathoz

Törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról

Gandhi Gimnázium és Kollégium
_______________

A Világunk hírei: 2010. Május 1-én 3 megyében rendezték meg a Sporttal a rasszizmus ellen Kispályás Labdarúgó Bajnokságot. A rendezvényen számos csapat mérte össze tudását.
________________

1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól


1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről

1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezménye


Kisebbségi Képviselők Választásáról Szóló 2005. évi CXIV. törvény

Az Országos Cigány Önkormányzat 2008-ban elfogadott SZervezeti és Működési SZabályzata