Gelem, gelem, romani himnusz


_________

A KPMG Hungária Kft. 2010-ben is
meghirdeti pályázati programját, együttműködési lehetőséget kínálva civil
szervezetek részére. tovább
_______

Kisebbségi választás - Október 3-án lesz a voksolás

( RomNet, 2010. július 15.)
Sólyom László köztársasági elnök október 3-ára tűzte ki az önkormányzati választást, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása is. teljes cikk>>
__________
A BHIM RAO Egyesület és a Budapesti Nyílt Társadalom Intézet az alábbi Pályázati Felhívást teszi közzé Roma Mentor Projektjéhez."


NYÍLT LEVÉL FARKAS FLÓRIÁNNAK!


Tisztelt Farkas Flórián!


Engedd meg, hogy vasárnapi elnökségi ülésed témájával és az ott elhangzottakkal, illetve a médiában közzétett írásoddal kapcsolatban az alábbiakra hívjam fel a figyelmedet:

Közleményedet olvasva nem döbbentünk meg, mert látjuk és tapasztaljuk, hogy nem vagy tisztában az önkormányzati törvénnyel és az államigazgatásra vonatkozó szabályokkal. Ezt be tudjuk mindannak, hogy az elmúlt 8 évben semmi ehhez hasonló feladatot és munkát nem láttál el, ebből adódóan nyilvánvalóan kiestél a gyakorlatból.

Nem azért mondjuk, mintha 8 éves OCÖ elnöki regnálásod ideje alatt annyira fel lettél volna készülve politikából, államigazgatásból és magából az önkormányzatiságból. Ha felkészült lennél, nem beszélnél, nem írnál értelmezhetetlen kijelentéseket.

Éppen ezért nem lepődöm meg mindazon mondataidon, amikor arról írsz, hogy nem érted: „elképesztőnek és arcátlanságnak nevezed, azt, hogy az OCÖ közgyűlése a balatoni üdülővel kapcsolatos programokat tárgyalta úgy, mintha ehhez neki joga lenne”.
Nem értelmezhető, hogy milyen jogunkat kérdőjelezed meg: az önkormányzat elnöke nem Te vagy , a balatoni üdülő bérleti joga 2010. szeptember 15-éig az Országos Cigány Önkormányzatot illeti, az összehívott közgyűlések határozatképesek, döntéseik jogszerűek voltak. Az OCÖ önálló szerv, amely minden külső politikai befolyás nélkül, demokratikusan hozza meg döntéseit.
Flórián, tudomásul kell venned, hogy van joga, csak Te ezt nem tudod!

Továbbá írod, hogy: „több mint 100 millió forintot készül az OCÖ felhasználni a különböző programokra”. Értem aggályaidat, hiszen az általad említett 3 közgyűlésen tanúságot tettél politikai elkötelezettségedről, amely nem más, mint a saját egyéni érdekednek a következetes képviselete, akár a magyarországi cigány gyermekekkel szemben is.

Cigány emberként nem értem, hogyan fordulhattál ki önmagadból annyira, hogy képes legyél büntetni több ezer cigány gyereket, kisebbségi önkormányzatot, roma civil szervezetet. Tervedet nem tudtad véghezvinni, mert az OCÖ MCF Választási Szövetség OCÖ-t alkotó többsége, felelős képviselői ebben megakadályoztak.

Elhiszem, hogy ezek után csalódott vagy, de azt nem értem, miért felejtetted el, honnan származol? Tudomásom szerint Te is cigány vagy. Vagy talán tévedek? Ha az lennél, akkor tudnád, hogy nálunk, cigányoknál a család és a gyerek az, amiért élünk, dolgozunk és küzdünk, ha kell bárkivel szemben.
Sajnálom, hogy eme ügyben Téged cigány embert kellett döntésünkkel rádöbbentenünk arra, hogy a cigányságot nem büntetni, hanem érdekeiket következetesen képviselni kell.

Az elmúlt húsz évben következetlen politikáddal nagyon sokszor büntetted a saját néped, hisz most amikor azt képviseled, hogy be kell zárni a balatonlellei tábort és nem szabad a cigány gyermekeknek enni adni, akkor szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy mi cigányok, a soha nem látott embernek is odaadjuk az utolsó falat kenyerünket is. Nálunk nem szokás a gyermekeinket politikai haszonszerzésre felhasználni.
Honnan is tudnád Te mindezt? Nem voltál akkor sem látható, sem elérhető, amikor a roma gyilkosságsorozat kapcsán több ártatlan cigányembernek felgyújtották a házát és több embert kegyetlen gyilkosok kivégeztek. Meghúztad magad és elbújtál! Talán féltél?

Cigány emberként az lett volna a dolgod és a kötelességed, hogy velünk együtt Te is ott legyél. Megkérdezhetted volna az elhunytak hozzátartozóit, hogy miben tudsz segíteni nekik! Mindez azt bizonyítja, hogy nem akartál segíteni, ezért sem voltál ott, amikor nagy szükség lett volna rád. Nem érdekelt Téged. Segítség helyett Te és embereid a gárdistákkal szimpatizálva egy színpadon szónokoltatok, aláztátok meg a hazai cigányságot és asszisztáltatok a cigányság meghurcolásában és a velük kapcsolatos országot jellemző negatív hangulat kialakításában.

Cselekedeteidért nem megvetlek, hanem sajnállak.
Értem, hogy meg kell, hogy felelj mások politikai elvárásainak, amelyek nem biztos, hogy mindig azonosak a cigányság érdekeivel. De gondold át, hogy megéri-e! Akkor, amikor a cigányságot a legnagyobb mértékben sújtja a munkanélküliség, a nyomor, a megaláztatások, amikor a magyar politikai elit hátat fordít a cigányságnak, Te ezt ne tedd!
Ne felejtsd el kötelességeidet, roma gyökereidet, hagyományainkat, vedd észre, fordítva ülsz a lovon, ha azt hiszed, hogy érted vannak a cigányok és nem Te értük!

Talán Te már nem vagy közülünk való? Nem tudod és nem is akarod tudomásul venni, hogy Magyarországon milyen katasztrofális helyzetben van a népünk? Elfelejtetted, hogy Te is a cigánytelepen nőttél fel, mint oly sokan közülünk?

Elfelejtetted azt, hogy amikor átvettük tőled az Országos Cigány Önkormányzatot 2003-ban mit hagytál itt nekünk örökségül? Potyogtak a „csontvázak” az általad ránk hagyott szekrényekből, amit az ÁSZ és az APEH vizsgálatok is alátámasztottak. Elfelejtetted, hogy hány bőrt húztál le a cigányságról, hogy túléld az ellened elindított eljárásokat, pereket?

Közleményedben írod, hogy rendkívüli vizsgálatot kérsz az OCÖ ellen, és már előre bízol abban, hogy a vizsgálat a Te politikai céljaid, elvárásaid szerint fog alakulni.
Állunk elébe, ahogy eddig is álltunk minden politikai megrendelésre indított eljárás elé. Nem tudsz minket sem megfélemlíteni, sem szándékainktól eltántorítani. Szándékunk nemes, a hazai cigányság érdekeit szolgálja.

Flórián! Az elmúlt négy év kudarcokkal teli politizálása után vond le a megfelelő konzekvenciákat.
Add vissza az OCÖ-s és parlamenti mandátumodat!

Mi a döntésünkkel az árvízkárosult családok gyermekeinek is biztosítottuk a balatoni üdültetését, amit Te és csatlósaid szavazataitokkal meg akartatok akadályozni.
Több ezer roma szegény gyermeknek lesz felhőtlen nyara a Balatonnál.


Budapest, 2010. június 28.


A helyi esélyegyenlőségi program elkészítését, felülvizsgálatát érintő jogszabályok változásáról


Az Országos Cigány Önkormányzat 2010.évi költségvetése


A kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében szükséges törvények módosításáról (pdf)


Bizottsági események: (A Kormány képviselője nem vett részt a bizottsági üléseken.)

2010.05.27-én az Emberi jogi bizottság általános vitára ajánlja

2010.05.31-én az Önkormányzati és területf. bizottság általános vitára ajánlja

2010.05.31-én Módosító javaslatot nyújtott be Dr. Lukács Tamás 89/1 számon

2010.06.01-én Módosító javaslatot nyújtott be Dr. Lukács Tamás (KDNP) T89/2 számon

2010.06.07-én ajánlás a kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében
szükséges törvények módosításáról szóló T/89. számú törvényjavaslat részletes vitájához T/89/3. számon
__________________

Megkezdődött a tájékoztató levelek kézbesítése
2010. május 20.


Módosító javaslatok A T/32 számú,a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló javaslathoz

Törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról

Gandhi Gimnázium és Kollégium
_______________

A Világunk hírei: 2010. Május 1-én 3 megyében rendezték meg a Sporttal a rasszizmus ellen Kispályás Labdarúgó Bajnokságot. A rendezvényen számos csapat mérte össze tudását.
________________

1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól


1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről

1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezménye


Kisebbségi Képviselők Választásáról Szóló 2005. évi CXIV. törvény

Az Országos Cigány Önkormányzat 2008-ban elfogadott SZervezeti és Működési SZabályzata