Az Országos Cigány Önkormányzat Országos Roma Kulturális és Média Centruma (ORKMC) olyan, jó kommunikációs készséggel rendelkező önkéntes kollégákat keres, akik ambiciózusak, édeklődnek a roma közélet iránt, fontosnak tartják, hogy a média területén gyakorlatot szerezzenek, majd dolgozzanak. Ha médiaszakos hallgató vagy és szükséged van gyakorlati helyre, ne habozz, gyere hozzánk!
A következő munkafolyamatokba várunk gyakornokokat: operatőr vágó szerkesztő-riporter újságíró weblap szerkesztő, editáló
Amit kínálunk: Fiatalos környezet, modern technikai eszközök (Sony kézi kamerák, Apple számítógép, Final Cut Pro vágóprogram, rendelkezésre álló saját stúdió).
Lehetőséged nyílik a roma közélet megismerésére, különböző kulturális rendezvényekre és bulikra juthatsz el az ország bármely pontjára (adott esetben külföldre is).Videós anyagainkat itt
megtekintheted
Stúdiónkban megtanulhatod a videó vágás fortélyait, kipróbálhatod magad a hírek szerkesztésében, önálló műsort vezethetsz, cikkeket írhatsz, melyek aztán megjelennek a honlapunkon is.
A későbbiek folyamán pedig, ha bebizonyítottad nekünk, hogy te erre a szakmára születtél, szerződést ajánlunk neked.
Előny: Jártasság a hazai roma közéletben
Idegen nyelvismeret (angol, romani, beás)
Számítógépes ismeret
Elérhetőségünk: 1076. Budapest, Dohány utca 76. orkmc@oco.hu, orkmc@ freemail.hu 06 1 789 45 94 06 20 518 77 72
A cigány gyerek nem gyerek az új kormánynak (Népszava online)
Jogos, sőt szükséges is lehet az oktatási szegregáció Gloviczki Zoltán szerint. A közoktatásért felelős helyettes államtitkár ráadásul azt igyekezett
elhitetni, hogy "szakmailag jobb", ha a hátrányos helyzetű gyermekeket nem integrálják, hanem akár már nulladik osztálytól elkülönítik társaiktól. Hasonló nyilatkozatot tett Balog Zoltán; a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár bírálta a romák integrációjának eddigi gyakorlatát. Tovább a cikkre _________________________________________________________________________________________
Ismersz olyat, akivel szörnyűség történt? Tovább __________________________________________________________________________________________
A Hátrányos helyzetű fiataloknak Képzést hírdetett az amerikai nagykövetség . Ne maradj le róla ! Jelentkezési határidő 2010. szeptember 20. (index.hu) A cikket ide kattintva tekinthetik meg!
Budapest egyik kerületében sem lesz 13 kisebbségi választás (hirszerző.hu)
Budapest egyik kerületében sem alakíthat mind a 13, Magyarországon elismert nemzeti kisebbség saját önkormányzatot. Kisebbségi választást azokon a településeken, kerületekben lehetett kiírni, amelyekben legalább 30-an voltak a kisebbségi választói jegyzékben a kiírás napján, és ahol elegendő számú jelöltet is (legalább négyet) állítottak a kisebbségi szervezetek. Vannak olyan települések, ahol a jelöltek hiánya miatt - legalábbis egyelőre úgy tűnik - nem tarthatnak végül választást.
Az Országos Választási Iroda szombat délutáni adatai szerint a IV. kerületben
csak szlovén választás nem lesz, rajtuk kívül valamennyi kisebbségi közösség megválaszthatja helyi képviselőit a következő négy évre.
A kisebbségi szavazáson csak azok vehetnek részt, akik az előírt határidőig felvetették magukat a kisebbségi jegyzékbe.
Budapest kerületeiben átlagosan tíz kisebbségi választást tartanak az önkormányzati választással egy időben, ám külön szavazókörökben.
A főváros 23 kerületében összesen 204 kisebbségi választást írtak ki, és 1.441 jelöltre lehet majd szavazni.
A legtöbb választást a helyi bolgár és a német közösségeknek írták ki, mindkettőnél 22-t. Hasonlóan nagy számban írtak még ki görög (21), cigány (20) és örmény (20) választást is, míg a legkevesebbet, egyet a XVIII. kerületi szlovén közösségnek. Ez utóbbinál öten indulnak a négy képviselői hely elnyeréséért.
Elkülönítik a cigány
gyerekeket az integráció jegyében?
(hirszerző.hu)
Az átlagosnál jóval kevésbé korszerűsítették azokat az iskolákat, amelyekben a diákok több mint háromnegyede cigány - írja a Magyar Nemzet egy integrációkutatásra hivatkozva. Például a kevés roma diákot oktató iskolák 15 százalékában alakítottak ki új szaktantermet, míg a főként romák által látogatott intézmények mindössze 2,7 százaléka kapott új termet. A leszakadt iskolák kisebb mértékű vagy elmaradt korszerűsítése az egyik fő oka annak, hogy az integrációra elköltött több milliárd forint ellenére az utóbbi hat évben nőtt a cigány gyerekek iskolai elkülönítésének mértéke. A korszerűsítésének nagy részét ráadásul az unió az oktatási esélyegyenlőség megteremtésére szánta.
Kigyulladt egy cigány család tulajdonában álló ingatlan melléképülete Jászapátiban
péntek délután, valamint házuk falára gyalázkodó szöveget írtak föl ismeretlenek. A tűzesetben senki nem sérült meg. A rendőrség az ügyben megkezdte a nyomozást és nem zárták ki a szándékos gyújtogatás lehetőségét sem. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség megerősítette a pénteki tűzesetet és nem zárták ki az idegenkezűség lehetőségét – mondta el az MNO-nak Szabó Zita, a megyei rendőrség sajtóreferense. A rendőrség az ügyben nagyobb értékre elkövetett rongálás tárgyában nyomoz – tette hozzá. A sajtószóvivő beszámolt arról is, hogy valóban találtak egy szövegtöredéket a ház falán, de az ügyben még nyomoznak, hogy ennek köze lett volna az esetleges gyújtogatáshoz. A lehetséges indítékokat a rendőrség egyelőre még vizsgálja – hangsúlyozta Szabó.
______________________________________________________________________________ A cigány gyerek tanuljon vagonban? (c-press.hu)
Bár az esélyegyenlőségről szóló törvény már hat éve előírja a roma és nem roma gyerekek integrált, azaz együttes oktatását, az utóbbi években jelentősen erősödött a szegregáció az országban - ezt állapította meg nemrég egy szociológiai vizsgálat. A cikket ide kattintva tekinthetik meg! ______________________________________________________________________________ Kanadában is felkapták a fejüket a Jobbik cigánytáborára ( origo.hu)
Két magyarországi esemény is bekerült csütörtökön a világsajtóba: a Jobbik cigánytábor-tervéről kanadai lap, az új
Terrorelhárítási Központ megalakulásáról pedig a kínai állami hírügynökség is beszámolt.
A közép-európai bevándorlók miatt korábban állítólag még a vízumkényszer visszaállítását is kilátásba helyező Kanadába is eljutott a híre annak, hogy Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke és európai parlamenti képviselője "közrendvédelmi táborokba" zárná a közbiztonságra szerinte veszélyes romákat. A Toronto Star című napilap a Reuters hírügynökség tudósítása alapján számolt be a jobbikos képviselő szerdai kijelentéseiről, de a cikk a magyarországinál tágabb összefüggésben is értelmezi a romák problémáját. Felhívják a figyelmet arra, hogy a roma kisebbség helyzetére legutóbb akkor figyelt fel az európai közvélemény, amikor Nicolas Sarkozy francia elnök egy hónapja bejelentette: felszámolják az illegális roma táborokat Franciaországban.
Az Új Kína (Xinhua) hírügynökség is beszámolt arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter részvételével szerdán hivatalosan
is megalakult a Terrorelhárítási Központ. A kínai állami hírügynökség idézi Orbán beszédét, amelyben a kormányfő azt mondta: 2001. szeptember 11. óta a terrorizmus vált a legnagyobb biztonsági kihívássá a világban, és egy modern nemzet nem teheti meg, hogy ezt figyelmen kívül hagyja. A magyar híradásokban nem emelték ki, hogy az eseményen felszólalt Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora is, aki figyelmeztetett arra, hogy emelkedik a terrorista csoportok és a radikális nézeteket valló fiatalok száma. ________________________________________________________________________________________
Szegedi Csanád a radikális párt Ep- képviselője tegnapi nap folyamán kijelentette hogy a cigánykérdés rövid távú megoldását, a közrendvédelmi telepekben látja , amit kettős kordonnal záratna el rendőri, illetve „csendőri” felügyelet mellett. A telepen élők egy sajátos házirend szerint élhetnének a körbezárt telken, este tíz óra után például kijárási tilalom lenne.
Tovább a nepszabadsag cikkére
Felháborodott, egyben elkeseredett hangú nyílt levelet írt Farkas Flóriánnak, a Lungo Drom elnökének, egyben a Fidesz országgyűlési képviselőjének Balogh Albert szabolcsi cigányjogi aktivista. A levélíró szerint Farkas a kisebbségi önkormányzati választások előtt eladta saját közösségét a gádzsóknak.Ebben az augusztus 23-án kelt levélben Farkas arra kéri az adott település vezetőjét, "szíveskedjen számomra olyan személy adatát megadni, akivel sikeres választás esetén Ön és az Ön által vezetett hivatal is együtt tudna dolgozni a jövőben". Vagyis a Lungo Drom elnöke arra kéri bizonyos települések (a többes számot az általa használt megszólítás indokolja) irányítóit, a titkosan kezelendő helyi kisebbségi választási listáról jelöljenek ki olyan roma személyeket, akikkel szívesen együttműködnének a
jövőben, akiknek az adatait megküldik Farkas Flóriánnak, és a Lungo Drom majd őket indítja az október 3-ai kisebbségi helyhatósági választásokon. Balogh Albert négy nappal később kelt levelének első bekezdésében éles hangon, így bírálja Farkast: "Flórián, Te mára igazi farkas lettél a bárányok között! Minden morális (és alighanem törvényességi) határt átléptél azzal, hogy a cigány képviselők kiválasztását a gádzsókra bízod. Mit képzelsz? Ezt szó nélkül hagyjuk?". Mint a levél bizonyítja, nem hagyja minden roma szó nélkül Farkas lépését, Balogh Albert legalábbis nem, és azzal, hogy a C-press lehozta a levelet, úgy tűnik, több roma értelmiségi is kifogásolja Farkas Flórián eljárását.
_____________________________________________________________________________________________ Romano Kher, Cigányház ösztöndíjat hírdet a 2010/2011 évre . _____________________________________________________________________ Cigányvadászat Magyarországon 13. Vádiratra várva (Nol.hu)
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) illetékeseinek sejtetése szerint, mert hogy egyértelmű tényeket – a sorozatunkban már sokszor citált „nyomozási és kommunikációs taktikai megfontolásokra” hivatkozva – a procedúra során nem nagyon hallhattunk tőlük, a romák elleni sorozatgyilkossággal gyanúsított négy férfi ügyében elfogásuk első évfordulójára, vagyis 2010. augusztus második felére elkészül a rendőrségi vádindítvány, aztán talán ősz végére az ügyészségi vádirat is. Vagy nem.teljes cikk>>
__________________________________________________________________ Kevesebb kisebbségi jelölt közül választhatunk (Nol.hu)
törvény közötti ellentmondást oldott fel az OVB azzal a döntésével, hogy öt helyett legfeljebb négy jelölt neve szerepelhet a szavazólapokon az októberi kisebbségi önkormányzati választásokon. Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén állásfoglalást adott ki a kisebbségi szavazólapmintával kapcsolatban. A testület szerint a vonatkozó jogszabályok "rendszertani értelmezése" alapján nem öt, hanem négy jelöltre lehet majd ikszelni október 3-án a szavazólapokon.Állásfoglalás kiadására azért volt szükség, mert egy beadványban két, egymásnak ellentmondó választási jogszabály közötti ellentmondás feloldására kérték a testületet.A problémát az okozza, hogy a kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében szükséges
törvények módosításáról szóló (2010. évi LXII.) törvény úgy módosította a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló (2005. évi CXIV.) törvényt, hogy a jövőben "a kisebbségi választópolgár legfeljebb 4 jelöltre szavazhat".A választási eljárási törvény mellékletében szereplő szavazólapon azonban nem négy, hanem - tévesen - öt képviselő "beikszelési" lehetősége szerepel. (A törvényben feltehetőleg figyelmetlenség miatt maradt benne a korábbi öt "ikszelés" lehetősége, mert a jogalkotó időközben egy másik törvényben négyre csökkentette az elnyerhető kisebbségi mandátumok számát.)Az OVB állásfoglalásában azt írta: a testület álláspontja szerint a települési kisebbségi önkormányzati választás jogszerűsége kizárólag abban az esetben biztosítható, ha a (...) szavazólapmintát a helyi választási bizottság a következő tájékoztató szöveggel fogadja el: "Érvényesen szavazni legfeljebb 4 jelöltre
lehet!"". ___________________________________________________________________ Az etnobiznisz fenyegetése ( Nol.hu) Hiába szigorodott a törvény, az „etnobiznisz” néven ismert jelenséget nem sikerült felszámolni. Az Országos Cigány Önkormányzat egyik képviselője állítja: a települések vezetői olykor nem romákat is felhasználnak, hogy a kisebbségi választásokon megszabaduljanak a kényelmetlenné vált roma politikusoktól.teljes cikk>>
KBH-nak volt információja a romák gyilkosainak „fegyverbeszerzési törekvéséről” ( Nol.hu) Az előző Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának több tagja egybehangzóan állítja: elaltatta a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) a romagyilkosságokkal összefüggésben a szolgálatok
felelősségét vizsgáló képviselők figyelmét. Néhányan ezért indokoltnak tartanák a tavaly novemberben lezárt vizsgálat folytatását. teljes cikk>> ______________________________________________________________________
Kitiltaná Miskolcról, és táborokba záratná a "cigánybűnözőket" a Jobbik polgármesterjelöltje. Szegedi Márton a párt európai parlamenti képviselőjével karöltve javasolja majd a kormánynak az állampolgárságuk megvonását is. ( hirszerző.hu)2010 augusztus 25-én Kolompár Orbán az Egyenes Beszéd című műsor vendége volt ,ahol kifejtette e témával kapcsolatos véleményét. A videót ide kattintva tekinthetik meg! _____________________________________________________________________
FELHÍVÁS
Az MCF országos
elnökeként a helyi kisebbségi önkormányzati választásokkal kapcsolatban arra kérem a szervezetünk képviseletében induló képviselőjelölteket, hogy akik megkapták a megbízó levelet, töltsék le az OCÖ (www.oco.hu) vagy a Választási Iroda (www.valasztas.hu) honlapjáról vagy kérjék a helyi jegyzőtől az EK1-es, EK2-es, EK 3-as formanyomtatványokat. A nyomtatványokat, a jelöltek pontos adataival kitöltve, a megbízó levéllel együtt adjátok le a helyi választási bizottságnak vagy a település jegyzőjének. Az általam küldött megbízó levélben felhatalmazlak arra, hogy a fent említett formanyomtatványokat kitöltsd és aláírd a szervezet nevében, valamint, hogy a helyi választási bizottságokba embereket delegálj. Tájékoztatom továbbá a jelöltjeinket, hogy az MCF mint országos jelölő szervezet az OVB-nél 2010. július 21-én regisztrálva lett, ami a www.valasztas.hu oldalon is megtekinthető. Tisztelt Képviselő Társaim! Arra kérlek benneteket, hogy a megadott honlapokról letöltött és
kitöltött dokumentumokat a jövő héten a jegyzőknek leadni szíveskedjetek. A választással kapcsolatos bármilyen kérdéseitekre az OCÖ telefonszámain kérhettek segítséget, bővebb információt.
Fizetett politikai hirdetés ______________________________________________________________________________
Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottságot hoztak létre (2010.08.12.)
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztésére - a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság mellett - a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról döntött tegnap a
kormány.
Ez egy olyan állandó bizottság, amely a magyar cigányság felzárkózását kívánja ösztönözni, és ennek érdekében összehangolja a kormányzati intézkedéseket. Nem véletlen az elnevezés: nem felzárkóztatásról, hanem felzárkózásról beszélünk. Ezzel is érzékeltetve azt, hogy olyan intézkedések sorozatáról, olyan folyamatról beszélünk, amely mindkét féltől erőfeszítéseket igényel – jegyezte meg Nagy Anna, hozzátéve: nem erőltetett és kommunikációs akciókban kimerülő „felzárkóztatási programok” indítása a cél, hanem kifejezetten szükség van arra, hogy maguk az érintettek aktívan és motiváltan törekedjenek a felzárkózásra. A bizottság feladatai közé tartozik a hosszú távú nemzeti stratégia megalkotása, és ez alapján egy olyan rövid távú akcióterv kidolgozása, mely kifejezetten a cigányság és a mélyszegénységben élők életkörülményeinek, társadalmi helyzetének és integrációjának javítását célozza meg. A bizottság összehangolja és segíti a minisztériumok ezzel kapcsolatos
tevékenységét is – fejtette ki Nagy Anna. A bizottság az elnök mellett tíz taggal működik majd, és kilenc olyan államtitkárral, akik feladataik révén érintettek e faladatban. A bizottság tagja lesz a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke is.
Az OCÖ kéri, hogy szerepeljen a rasszista indíték a vádiratban
Az Országos Cigány Önkormányzat köszönetet mond a Nemzeti Nyomozó irodának és több száz munkatársának, akik részt vettek a hat roma ember életét kioltó gyilkosságsorozat felderítésében. Kiemelten fontos a köszönetnyilvánítás akkor, amikor kiderült, hogy az elkövetők további településeken készültek a kegyetlen mészárlás folytatására. Ezek a települések: Tura, Erdőkertes, Hajdúhadház, Kisvárda.
Az Országos Cigány Önkormányzat azonban nem érti, a vádemelés során miért maradt ki
a rasszista indíték. Ezért kérjük, hogy a rasszista indíték hangsúlyosan szerepeljen a vádiratban. Továbbá kérjük, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda sajtótájékoztatóján általunk feltett és meg nem válaszolt kérdésekre valamennyiünk (tíz millió magyar állampolgár) megnyugtatása és biztonsága érdekében kapjunk választ.
Nevezetesen: Voltak e a gyilkosságsorozatnak megrendelői? Valamennyi elkövetőt elfogták e, vagy kell még félnünk? Mi lesz a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség, valamint a Vér és becsület szervezet sorsa, amely szervezeteknek az NNI szerint tagjai voltak az elkövetők?
A mondás szerint, aki egy embert megment, a világot menti meg. Ezt egy picit tovább gondolva, aki egy embert megöl, a világot öli meg. A magyarországi cigányság életében ezzel a szörnyű, kegyetlen és embertelen gyilkosságsorozattal, hatszor ölték meg a világot.
Választás 2010 – Az OCÖ elnökhelyettese szerint a polgármester akadályozza a cigány kisebbségi önkormányzat létrejöttét Miskén
Kecskemét, 2010. augusztus 10., kedd (MTI) – Fenyegetéssel kényszerítette visszalépésre a kisebbségi választói jegyzékbe vett romák nagyobb részét Miske polgármestere – közölte kedden az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese az MTI-vel. A polgármester cáfolta a romavezető állítását.
Kolompár László, az ÖCO elnökhelyettese elmondta, hogy a Bács-Kiskun megyei községben a július 15-én lejárt határidőig hatvannál több roma vetette fel magát a kisebbségi választási jegyzékbe. Az érintettek megkapták az ennek jóváhagyásáról szóló határozatot is, ám az elmúlt néhány nap során többségük visszalépett. Az OCÖ helyettes vezetője szerint mindez azért történhetett meg, mert
az alig kétezres lélekszámú település polgármestere megfenyegette az érintetteket: elveszi tőlük a közhasznú munkát, ha nem vonják vissza nyilvántartásba vételüket”.
Kolompár László szerint a megfélemlített emberek többsége engedelmeskedett és ennek következményeként a kisebbségi önkormányzati választások kiírásának napján a választói jegyzékben mindössze 25 név maradt. Ez azt jelenti: Miskén a szlovák és német kisebbséggel ellentétben nem képviselheti majd saját önkormányzat a következő ciklusban a cigányság érdekeit, miután a hatályos jogszabályok szerint ehhez a választás kitűzésének napján legalább 30 választópolgárnak kellett volna szerepelnie a választói jegyzékében.
A történtek miatt kedden helyi romák egy csoportja tiltakozott a község polgármesteri hivatala előtt – fogalmazott az OCÖ politikusa. Ezt megerősítve Jakab Péterné, a miskei cigány önkormányzat korábbi elnökhelyettese az MTI-nek elmondta: mintegy 12-15 elkeseredett ember vonult a reggeli órákban
a helyhatóság épületéhez, hogy elmondja véleményét. Hangsúlyozta: többen jelezték, kizárólag külső nyomásra léptek vissza a nyilvántartásba vételtől, ám időközben meggondolták magukat és vállalnák a regisztrációt. A polgármester minderre azt mondta: Nem tudok semmiféle demonstrációról. Meglepetésként ért ez a hír”. A tiltakozásról szóló információkat cáfolva azt is hozzátette: Miskén nyugalom van, és személy szerint is visszautasítja a vádakat. Illés István Ádám úgy vélte: személyes érdeksérelmek állhatnak az ügy hátterében.
A cigány önkormányzat vezetésére pályázókat zavarja, hogy a következő ciklusban nem lesz ilyen szervezet a településen és ezzel együtt elesnek több mint félmillió forint támogatástól” – magyarázta. Hozzátette, maga is a helyi választási bizottságtól értesült róla, hogy a korábbi 65 regisztrációra jelentkezett cigány választópolgárból mindössze 25 maradt érvényesen a jegyzékben. Szerinte az történt, hogy az érintettek harmada magyar volt, akik
végül úgy döntöttek: nem akarnak cigány nemzetiségű állampolgárként nyilvántartásba kerülni. Az érintett helyi választási bizottságoknak augusztus 9-ig kellett kiírniuk a települési kisebbségi önkormányzati választásokat; a voksolásokat az önkormányzati választásokkal egy napon, október 3-án tartják.
Kutyáját uszította a rendőr a roma szórakozókra (Nol.hu)
A rendőrök és cigányok között támadt összetűzés részleteit próbáltuk feltárni. A július 25-én történt eseményeket azonban homlokegyenest másként élték meg az ügy kárvallottjai és a hivatalos személyként eljáró rendőr, illetve az esetet szűkszavúan kommentáló rendőrség.teljes cikk>> ___________________________________________________________________________
Ez durva!
Traktoros húzta ki a romagyilkosság helyszínéről távozó Opelt? ( c-pressz.hu)
Meg nem nevezett informátorok újabb adalékokkal szolgáltak a sajtónak a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosság gyanúsítottjairól és meglepő részletekről. Bemártott ismerősökről, kiszemelt célpontokról, különös körülmények között végrehajtott menekülésről is szó esett.teljes cikk>> ______________________________________________________________________________
Hétfőig ki kell írni a kisebbségi választásokat ! (Nol.hu)(RomNet, 2010. augusztus 8.)
Hétfőn tart sajtótájékoztatót a Nemzeti Nyomozó Iroda a romák sérelmére elkövetett támadások ügyében indított nyomozás eredményéről - közölte Csécsi Soma, a szervezet helyettes szóvivője vasárnap az MTI-vel. teljes cikk>>
Az NNI hétfőn tájékoztat a nyomozás eredményéről (RomNet, 2010. augusztus 8.)
Hétfőn tart sajtótájékoztatót a Nemzeti Nyomozó Iroda a romák sérelmére elkövetett támadások ügyében indított nyomozás eredményéről - közölte Csécsi Soma, a szervezet helyettes szóvivője vasárnap az MTI-vel. Az NNI kilenc bűncselekmény ügyében folytatott eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, tavaly február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, míg Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves apa és 5 éves kisfia vesztette
életét. A támadássorozat négy feltételezett elkövetőjét tavaly augusztus 21-én egy debreceni szórakozóhelyen fogták el a rendőrök.A gyilkosságsorozat elkövetése mellett a támadásoknál használt fegyverek beszerzésére irányult besenyszögi fegyveres rablással, és a debreceni menekülttábor elleni fegyveres támadással is meggyanúsították a férfiakat.Az NNI mindezekkel összefüggésben bűnszervezetben, több emberen elkövetett emberölés, rablás, lőfegyverrel való visszaélés, valamint rongálás miatt mind a négy előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben vádemelést javasol.
Sorozatot indított a hazai sajtóban tapasztalható romaellenességről a Sosinet. többségi társadalom tagjai sokféleképpen vélekednek a cigányokról és különféle módon viselkednek velük szemben - írja a sorozat első részében a Sosinet. A
Független Médiaközpont nemzetközi multimédiás gyártási programjának weboldalán megjelent cikk szerint a 70-es években a magyar sajtó szinte alig tudott valamit a romákról. Írásaikban akkoriban a „cigány lakosság" és a „cigány származásúak" megfogalmazásokat használták. Az utóbbi formulát még a mai napig is hallani lehet a médiában, miközben azt senki sem mondja, hogy kínai, zsidó vagy horvát származású. A többségi média hírei óriási mértékben befolyásolják a különböző etnikai és kisebbségi csoportokról alkotott képet. Hiszen azokat a befogadók egyéni értékítélettől mentes, objektív, tényszerű tudósításoknak tekintik. teljes cikk>> _______________________________________________________________________
Kolompár Orbán az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, 2010.07. 30-án az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt a vendége . Az alábbi linkre kattintva megtekinthetik a videót
. teljes videó>>
A roma holokauszt áldozataira emlékeztek az OCÖ székházánál
Budapest, 2010. július 30., péntek (MTI) - Koszorúzással egybekötött gyászünnepséget tartottak a roma holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) fővárosi Dohány utcai székházánál pénteken, ahol több szónok is párhuzamot vont a náci népirtás és az elmúlt két évben történ romagyilkosságok áldozatinak sorsa között. A rendezvény valamennyi szónoka a vészkorszakot a világtörténelem legsötétebb időszakaként említve arra hívta fel a figyelmet, hogy a népirtás nem a gázkamrákkal, hanem a hétköznapi diszkrimináció felerősödésével kezdődött, és a megkülönböztetés ma a romákat sújtja az élet minden területén.
Szurmainé Silkó Mária, a Nemzeti Erőforrás
Minisztériumának főosztályvezetője úgy fogalmazott: a XX. század szellemi mélypontja a náci barbarizmus volt, de a délszláv háború megmutatta, hogy az emberek képesek felejteni, és a történelem megismételheti önmagát. Hozzátette: az emlékezés azt jelenti, hogy elejét vegyük a hasonló kezdeményezéseknek. A Réthelyi Miklós miniszter nevében beszédet mondó főosztályvezető megjegyezte: az elmúlt évek gazdasági válsága előtérbe helyezte az előítéleteket, azokat a problémákat, amelyeket a szőnyeg alá söpörtek, de ezeket meg kell oldani, ugyanis nincs külön magyar és roma sors, közös a felelősség és közös a jövő.
Ifj. Bogdán János, az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese a rendszerváltás utáni roma holokauszt áldozatainak nevezte azt a hat áldozatot - közülük is kiemelve az ötéves tatárszentgyörgyi Csorba Robikát -, akiket 2008 novembere és 2009 augusztusa között gyilkoltak meg, szavai szerint csak azért, mert cigánynak születtek. A roma politikus fizikai és szellemi holokausztnak nevezte azt
is, hogy több millió ember „a létezés határán tengődik” naponta, de szintén ide sorolta, hogy egy „nyíltan fasisztoid párt” ott ülhet a Parlamentben, és ezért a romákat és nem romákat egyaránt felelősnek nevezte.
Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság vezetője arról beszélt, hogy míg az emberi élethez és a méltósághoz való jog a legfőbb alkotmányos jog minden országban, az intézményes diszkrimináció a foglalkoztatásban, az oktatásban, a köz- és magánszolgáltatásokban naponta éri a romákat. Azt mondta: a romák népirtása nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem akkor, amikor megtiltották a cigány zenészeknek a fellépési lehetőséget, míg a romagyilkosságokra utalva úgy fogalmazott: a töltényhüvelyekben ott volt az előítélet, a hétköznapi rasszizmus, és így válik jelenné a múlt. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke párhuzamot vont a náci propaganda és a jelenlegi jobboldali média között, úgy fogalmazva, akkor és most is ők segítették hatalomhoz a szélsőségeket, szembe
állítottak népcsoportokat, és a médiát tette felelőssé a romagyilkosságok miatt is.
A roma vezető szerint a mai politikában nincs jelen a józan ész, megjelent a „politikai kannibalizmus”. Véleménye szerint a cigányság elvesztette státuszát, és már másodrendű állampolgár sem lehet hazájában. Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy „a munkahelyteremtés gondolatával keljen és feküdjön minden nap”, államtitkárai pedig „ne beszéljenek felelőtlenül, semmitmondóan, kezdjék el a valós munkát”, ne a megfélemlítés legyen a legfőbb feladatuk. A gyászünnepség végén minisztériumok, civil szervezetek és a diplomáciai testület képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit az OCÖ falán lévő emléktáblánál.
A romaholokausztról 1972 óta emlékeznek meg a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján annak emlékére, hogy 1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány férfit, nőt és gyermeket mészároltak le az egykori
auschwitzi koncentrációs táborban.
Ifj. Bogdán János, szóvivő beszéde az Országos Cigány Önkormányzat holocaust rendezvényén, 2010.07.30-án
A Magyar Televízió Roma Magazinjának júius 26-i adásának különlegessége, hogy többek között a 2008-2009-ben hazánkban romák ellen elkövetett támadásokat is teljeskörűen összefoglalja:
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökeként furcsának tartom, hogy ismét a médiából kellett értesülnöm, hogy az államtitkár úr megvonta a kormány által korábban megítélt az OCÖ balatonlellei üdülőben táborozó gyermekek étkeztetését biztosító közel 20 millió forintos támogatást. Tovább a teljes levélre _________________________________________________________
Közlemény
Roma és nem roma polgármester jelöltekre egyaránt számít az MCF
A 2006. évi parlamenti és a
2009-es EP választások történelmi országos listák állítása után, az MCF Roma Összefogás Párt a 2010. évi helyhatósági (önkormányzati) választások alkalmával újabb történelmi megmérettetésre készül. Az MCF Roma Összefogás Párt éppen ezért várja azon roma és nem roma polgármester jelöltek jelentkezését, akik 20 évvel a rendszerváltás után - tanulva ennek összes hibájából- szeretnének részt venni egy boldogabb, eredményesebb, és sikeresebb társadalom megteremtésében, ahol minden embernek joga és kötelessége a közös építkezésben részt venni. Minden településről várjuk a polgármester jelöltek jelentkezését, mert minden település fontos számunkra, de kiemelten fontosak azok a települések, ahol várhatóan cigány kisebbségi önkormányzatok alakulnak. Kérjük a polgármester jelöltjeinket, hogy fényképes szakmai önéletrajzukat az MCF Roma Összefogás Párt országos központjába eljuttatni szíveskedjenek: 6120 Kiskunmajsa, Fő út 130.
További információ: Balog József MCF Roma Összefogás Párt
elnökhelyettese Telefon: 06-20/474-8714, Email: balogjojo@freemail.hu
Budapest, 2010-07-27
Baráti üdvözlettel és közös sikerünkben bízva:
Ifj. Bogdán János elnökhelyettes MCF Roma Összefogás Párt ___________________________________________________________
Kihagyják az OCÖ-t a romák üdültetéséből ( C-pressz 07. 29)
Kormány nem találta megfelelő partnernek az Országos Cigány Önkormányzatot. Maga a kormány szervez hátrányos helyzetű roma gyermekeknek balatoni üdülést. A feladatot nem bízza az Országos Cigány Önkormányzatra. Ezt Szászfalvi László nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár közölte a Magyar Nemzettel. A lap arról számol be, hogy ha az előkészületek jól haladnak, Szászfalvi államtitkársága, Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért
felelős és Soltész Miklós szociális államtitkársága augusztus 2-án nyitja meg a zánkai, állami tulajdonú üdülőben mintegy hétszáz roma gyerek táborát. Ennek pénzügyi forrása az a 20 millió forint lesz, amit az előző kormány Miniszterelnöki Hivatala eredetileg az OCÖ-nek ígért hasonló célra. Szászfalvi László elmondta: a kormány nem találta a táborozás kivitelezésére megfelelő partnernek az OCÖ-t, amelynek 2009. évi és az idei első félévi gazdálkodását jelenleg az Állami Számvevőszék vizsgálja.
kisebbségi választói jegyzéket nem lehet megvásárolni (Romnet ) , 2010. július 28.
A kisebbségi választói jegyzéket - ellentétben a települési önkormányzati választás névjegyzékével - nem vásárolhatják meg a jelöltek, jelölőszervezetek az októberi választás előtt, mert olyan különleges adatot tartalmaznak, mint a nemzeti és etnikai
kisebbséghez tartozás. teljes cikk>>
Roma politikai tömörülés elnökhelyettese - az MTI-nek küldött szerdai tájékoztatása szerint - azzal a felhívással fordult azokhoz a választópolgárokhoz, akik vállalnák az MCF színeiben a polgármester-jelölést, hogy "20 évvel a rendszerváltás után, tanulva ennek összes hibájából, szeretnének részt venni egy boldogabb, eredményesebb, és sikeresebb társadalom megteremtésében".Balog József közleményében tudatta: minden településről, főként ahol várhatóan cigány kisebbségi önkormányzatok alakulnak, várják a polgármesterjelöltek jelentkezését a roma párt központi címére.Az Országos Választási Bizottság már nyilvántartásba vette az önkormányzati választásra az MCF Roma
Összefogás Pártot. A hasonló összetételű és vezetésű MCF A Magyarországi Cigányok Országos Fórumát (MCF) pedig a települési kisebbségi választásra vette nyilvántartásba.Mindkét roma szervezetnek az elnöke az Országos Cigány Önkormányzatot is irányító Kolompár Orbán, és mindhárom szervezet elnökhelyettese Balog József. A párt elindult a 2006. évi parlamenti és a 2009-es EP-választásokon is, de mérhető eredményt nem tudott elérni.A négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokon a roma párt 361 polgármesterjelöltet állított, de közülük senkinek sem sikerült mandátumot szereznie.A mintegy 22.500 szavazat alapján az országban 22 képviselőjelöltjük szerzett mandátumot az 579 jelölt közül. MTI ________________________________________________________________________
Rostás László az utolsó halasi cigányvajda unokája, a városi cigány önkormányzat irányítója, az Országos Cigány Önkormányzat egyik alapítója, Kisebbségekért díjjal kitüntetett szakember. Úgy véli: ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak,
összefogásra és pozitív diszkriminációra van szüksége a cigányságna.- (C-press, baon.hu) tovább a cikkre
Az Országos Cigány Önkormányzat minden évben megemlékezik az auschwitzi cigánytábor felszámolásának évfordulójáról, népünk történetének legsötétebb korszakának áldozatairól.
Az Országos Cigány Önkormányzat nevében tisztelettel meghívom a Roma Holokauszt 66. évfordulója alkalmából rendezendő megemlékezésre. Kérem, szíveskedjék a megemlékezésen részt venni, valamint koszorúját az emléktáblánál elhelyezni.
A megemlékezés időpontja: 2010. július 30-án (péntek) 1200 óra Helyszín: Országos Cigány Önkormányzat székháza, 1074 Budapest, Dohány u. 76.
A megemlékezésre meghívást kaptak a parlamenti pártok vezetői, minisztériumok tisztségviselői, az országos
kisebbségi önkormányzatok elnökei, roma civil szervezetek elnökei, képviselői.
A megemlékezést követően az Országos Cigány Önkormányzat állófogadást tart, melyre tisztelettel meghívjuk.
Reméljük, elfogadja meghívásunkat és megtisztel bennünket jelenlétével.
Budapest, 2010. július
Tisztelettel:
Kolompár Orbán s.k. elnök Országos Cigány Önkormányzat ___________________________________________________________________________
A Ma Reggel című műsorban Ifjabb Bogdán János adott interjút az Országos Cigány Önkormányzatban zajló Ász vizsgálattal kapcsolatban. tovább a videóra>> ________________________________________________________________________________...
II. János Pál pápa által megszentelt keresztaz Országos Cigány Önkormányzat székházában megtekinthető 2010. július 10-től - 2010. augusztus 31-ig. A kereszt a Vatikánban 2003. november 19-én lett megszentelve. A helyszín: OCÖ székház, 1074 Budapest, Dohány utca 76.
Helyszíne: XXI.ker. Rákóczi kert. 2010. július 24-én 12-órától Jó ebédhez szól a nóta Fellépő művészek: Nova Brigitta magyar nóta énekművésznő Kiséri : Vajda Gyula hegedű művész és zenekara Caramell előadó művész Szilvássy Gipsy-Band Szecső Kovács Zoltán Néptánc együttese Meghívott vendég : Szöllőssy Ildikó Bp. Civil Szervezet elnöke Rendező: Daróczi László Csepeli C.K.Ö elnöke
Farkas László EBE.elnöke
Tombol a nyár az OCÖ balatonlleli
gyermektáborában Még egy hónap és véget ér az Országos Cigány Önkormányzat balatonlleli gyermektáboroztatásának időszaka. Idén több ezer hátrányos gyerek nyaraltatását tűzte ki célul Kolompár Orbán, OCÖ elnök. A táborba érkező gyermekek közül többen életükben először látták a Balatont.
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kéri az OCÖ
Levélben fordul az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője, ifj. Bogdán János Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárhoz, amelyben arra kéri az államtitkárt, hogy kezdeményezze parlamenti vizsgálóbizottság felállítását az 1996 - 2006 közötti roma integrációra szánt pénzek felhasználását, illetve fel nem használását (eltűnését) illetően. Az OCÖ szóvivője a roma érdek-képviseleti szervezet nevében három terület tüzetes átvizsgálását kéri: 1, Az Állami Számvevőszék vizsgálata megállapította, hogy 1996 és 2006 között, az általa vizsgált időszakban 120 milliárd forintot költöttek roma programokra a romák társadalmi integrációjának
elősegítése címszó alatt, de ennek mindössze 10 százaléka érkezhetett meg a célcsoporthoz. 2,. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett 33 leghátrányosabb kistérség programtámogatásai, ahol a romák által benyújtott pályázatok úgynevezett "B listára", tartalék listára kerültek. Ebben az összegzésben is 120 milliárd forintos összeg szerepelt. 3. Roma Integráció Évtizede Program - ebben a programban is, hasonlóan az előzőekhez, több milliárd forint szerepelt. Könyv szerint: döntöttek rólunk, helyettünk, nélkülünk, úgy hogy a roma közösségeknek közük sem volt a történésekhez. Budapest, 2010-07-08
Ifj. Bogdán János szóvivő Országos Cigány Önkormányzat
Farkas Flórián miniszteri biztosként nem pénzt oszt, csak a pénzek útját felügyeli
Farkas Flórián miniszteri biztosként, július 1-től a romák társadalmi integrációjának elősegítése érdekében, az integrációs programok végrehajtását felügyeli majd. Többek között azt is felül kell vizsgálnia, hogy 2002-2010 között mire mentek el az integrációs pénzek. (tovább)
Nem zárják el a csapokat „Kolompár Orbán: az OCÖ gazdálkodása átlátható.” Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) sajtóosztálya a 2010. július 01.-jén a Magyar Nemzet hasábjain megjelentekkel kapcsolatban telefonon megkereste az Egyházügyi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságot. Az államtitkárság tájékoztatása alapján, a hét elején egy közérdekű bejelentés érkezett. (Kérdésünkre, hogy kitől érkezett a bejelentés azt válaszolták, hogy ez nem nyilvános adat, magánszemély tette.) A bejelentés
kapcsán az államtitkár felkérte az ÁSZ-t, hogy vizsgálja meg az OCÖ pénzügyi gazdálkodását, miután ő egy személyben nem rendelkezhet. A Magyar Nemzetben megjelent írás tartalma a valóságnak megfelel, de a cikk szalaghíre, mely szerint „Szászfalvi elzárja az OCÖ pénzcsapját” nem az államtitkárság álláspontja, hiszen erre lehetősége nincs. A Magyar Nemzet újságírója Joó István írásaival nem először sugall valótlanságokat, ezért a napilappal vagyoni kártérítés ügyben most is perben áll Kolompár László felperes, OCÖ elnökhelyettessel. A cikkel kapcsolatban megkérdeztük Kolompár Orbán OCÖ elnököt is, aki szerint az OCÖ gazdálkodása átlátható és állnak minden további vizsgálat elé. Bp., 2010. július 01.
Az Országos Cigány Önkormányzat 2010. július 1 - én csütörtökön tartott sajtótájékoztató témái: 1, Félidőben – kisebbségi
választásokkal kapcsolatos tájékoztatás 2, Öntsünk tiszta vizet a pohárba! – Kolompár Orbán büntetőpere elhúzódásának valódi oka
Az MCF szerint nem bizonyítottak a Kolompár Orbán elleni vádak
Budapest, 2010. július 1., csütörtök (MTI) - Az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese szerint nem bizonyítottak a Kolompár Orbán ellen három büntetőügyben is megfogalmazott vádak, és ezt bizonyítva Balog József egy tavaly novemberben kelt bírósági határozatot és egy kormányzati jelentést mutatott be újságíróknak csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. (tovább)
Önkormányzati választás – Az MCF minden településen állít polgármester- és képviselőjelöltet
Budapest, 2010. július 1., csütörtök (MTI) – Az őszi helyhatósági választásokra minden településen állít polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltet a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF),
hogy megállítsa a szélsőségek további térnyerését - mondta Kolompár Orbán, a roma szervezet elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján. (tovább)
Az egykori vádlott, vádol- Farkas Flórián elsikált ügyei
Kerényi György:
Eljárási kegyelem Farkas Flóriánnak: Elsikálva
Elmarad Farkas Flórián nagy érdeklődéssel várt büntetőpere. Sosem tudjuk már meg, kezelt-e hűtlenül pénzt a Lungo Drom cigány szervezet, egyben az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) elnöke, megsértették-e a számviteli fegyelmet az általa vezetett alapítványoknál: Farkas Flórián eljárási kegyelmet kért és kapott, így tiszta lappal futhat neki a választásoknak. tovább
Engedd meg, hogy vasárnapi elnökségi ülésed témájával és az ott elhangzottakkal, illetve a médiában közzétett írásoddal kapcsolatban az alábbiakra hívjam fel a figyelmedet:
Közleményedet olvasva nem döbbentünk meg, mert látjuk és tapasztaljuk, hogy nem vagy tisztában az önkormányzati törvénnyel és az államigazgatásra vonatkozó szabályokkal. Ezt be tudjuk mindannak, hogy az elmúlt 8 évben semmi ehhez hasonló feladatot és munkát nem láttál el, ebből adódóan nyilvánvalóan kiestél a gyakorlatból. tovább
Magyar Nemzet újságírójának cikke egy millió forint kártérítést hozhat az OCÖ elnökhelyettesének Elindult első fokon az a kártérítési per, melyet Kolompár László, az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese indított
a Magyar Nemzet ellen. Állítása szerint az újság a Roma-holokauszt kárpótlással kapcsolatban valótlan tartalmú cikket jelentetett meg róla. A Kiskőrösi Városi Bíróság jóváhagyta Kolompár László 1.100.000 forintos kártérítési igényét, így elindulhatott a per, valamint méltányossági alapon teljes költségmentességet is engedélyezett a felperesnek.2003-ban kipattant roma holokauszt kárpótlási visszaélések ügyében összesen 22 büntetőügyben indítottak eljárást a helyi és területi rendőrkapitányságok. Főként csalás és magánokirat-hamisítás bűntettének az elkövetése miatt indítottak eljárást a rendőrkapitányságok, esetenként zsarolás, önbíráskodás és kényszerítés is kapcsolódott ezekhez a bűncselekményekhez. A büntetőügyek rendőrségi nyomozása után 18 ügyet vádemelési javaslattal továbbítottak a nyomozó hatóságok az ügyészségeknek, négyben megszüntették a nyomozást. A Magyar Nemzet tavaly megjelent cikkében azt állította, miszerint a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elítélte Kolompár László keceli cigánypolitikust, az
Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettesét a Romaholokauszt-kárpótlással összefüggő per kapcsán, és ezért letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta.A roma politikus elmondta, hogy a cikk megjelenése után többször megkereste a Magyar Nemzet szerkesztőségét és a valótlan tartalmú írás miatt helyreigazítást kért. Mivel azonban a Magyar Nemzet nem tett eleget a kérésének, így bírósághoz fordult. A Kiskőrösi Városi Bíróság pedig jóváhagyta Kolompár László – a Magyar Nemzet Szerkesztősége ellen kártérítés címén 1.100.000 forint tőke és járulékai iránt indított keresetét, így első fokon elindulhatott a per. Világunk
Sikerrel zárult a harmadik rendkívüli közgyülés, melyet az Országos Cigány Önkormányzat, Balatonlellén tartott. Bár a Lungo Drom frakciója, Berényi László vezetésével ismét, immár második alkalommal vonult ki, de a közgyülés az ellenzék nélkül is határozat képes maradt. Így
megoldott a 2010-es táboroztatásban résztvenni kívánó gyermekek szállásával és étkeztetésével kapcsolatos kérdés is.
Berényi Lászó vezetésével kivonult a Lungo Drom frakciója június 21-én, az Országos Cigány Önkormányzat rendkivüli üléséről. A napirendi pontok a Balatonlellei gyerektábor köré szerveződtek volna . Észrevételeiket hozzászólásaikat orkmc@freemail.hu e-mail címre várjuk.
A több mint 2000 hátrányos helyzetű gyermekek vakációjáról nem mondott le Kolompár Orbán, annak ellenére, hogy a rendkivüli közgyűlésen a Lungo Drom - frakciója nem támogatta a balatonlellei tábor megnyitását. Stábunk a megnyitáskor idén is ott járt.
Lesz-e vakáció a hátrányos helyzetű gyerekeknek Balatonlellén?
Nemet mondtak a Lungo Drom és az EURIFE képviselői a balatonlellei nyári tábor megnyítására, június 11.-én a rendkívűli közgyűlésen. Ezzel a döntésükkel több ezer hátrányos helyzetű gyermek számára hiúsították meg a nyári vakációt. A közgyűlés után Kolompár Orbán az Országos Cigány Önkormányzat elnöke rendkívűli sajtótájékoztatót tartott.
010 április 23- án a Fejér megyei Ercsiben a hajnali órákban egy 39 éves férfi vegyvédelmi ruházatban gázállarccal ismeretlen anyagot fecskedezett a házban alvó családra. Ahelyszínen a dulakodás során a 39 éves támadó a helyszínen életét vesztette . A nyomozás folyamán kiderült, hogy korábban eltűnt a sértett fűkaszája és az akumulátora. Ennek ellenére az eltulajdonítással kapcsolatban nem tett feljelentést. A rövid összeállításunkat itt megtekinthetik. véleményeiket, észrevételeiket az oco@oco.hu e-mail címre várjuk.
2010 május 31-én, Dr.Szászfalvi László országgyűlési képviselő egyeztető tárgyalásra hívta össze a magyar kissebbségek országos elnökeit. Az elkövetkezendő hónapokban a nemzetközi kisebbségek parlamenti képviseletét biztosították . Kolompár Orbán ennek ellenére, a tárgyaláson kiemelten kérte az ott jelenlévőket, hogy a helyi kisebbségei önkormányzati képviselők száma ne csökkenjen ! Továbbá megemlítette a kedvezményes mandátum elfogadásáról szoló javaslatot. Rövid összeállításunkat az alábbi linken megtekinthetik. Véleményüket és észrevetéleiket az oco@oco.hu e-mail címre várjuk.
2010.05.27-én az Emberi jogi bizottság általános vitára ajánlja
2010.05.31-én az Önkormányzati és területf. bizottság általános vitára ajánlja
2010.05.31-én Módosító javaslatot nyújtott be Dr. Lukács Tamás 89/1 számon
2010.06.01-én Módosító javaslatot nyújtott be Dr. Lukács
Tamás (KDNP) T89/2 számon
2010.06.07-én ajánlás a kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében szükséges törvények módosításáról szóló T/89. számú törvényjavaslat részletes vitájához T/89/3. számon __________________
A Világunk hírei: 2010. Május 1-én 3 megyében rendezték meg a Sporttal a rasszizmus ellen Kispályás Labdarúgó Bajnokságot. A rendezvényen számos csapat mérte össze tudását. ________________