Amari Kris

Bódis Krisztával díjnyertes dokumentumfilmjéről, cigányokról és magyarokról

„Ez a Békés megyei közösség büszke arra, hogy őrzi a hagyományokat, és én azt mondom, hogy legyenek is büszkék. És mi, nem cigányok is legyünk büszkék arra, hogy van egy ilyen cigányságunk” – Bódis Kriszta, író, filmrendező. Az oláhcigány közösség ma is élő vitarendezési kultúráját, a „cigánytörvényt” bemutató dokumentumfilmje, az Amari Kris, a közelmúltban elnyerte a Dialëktus Antropológiai Filmfesztivál fődíját.

-Íróként, rendezőként többnyire a társadalom szélén élőket, a kirekesztetteket szólaltatod meg. Különböző mértékben, de igaz ez két fő „témádra”, a prostitúcióra és a cigányságra is.
-A Másik Ember érdekel, és foglalkoztat a marginális ember sorsa is. A többség a másfajta gondolkodást, a szokatlant általában kevéssé tolerálja. Engem azonban éppen ez érdekel. Dokumentumfilmesként hiszem, hogy mondhatok valamit a többség számára. Egyebek mellett a hozzáállásommal: azon keresztül, ahogy az emberekkel „én találkozom”.

- Ezúttal egy oláhcigány jogszokásról, a kriszről készítettél filmet. Hogyan kerültél kapcsolatba a majdani szereplőkkel?
- Loss Sándor jogszociológus mutatott be Nagy Attilának. Attila értelmiségi ugyan, mégsem szakított az apáról fiúra szálló hagyománnyal, alapvetően lókereskedőnek vallja magát. Az ő családja „fogadott” be. Engem, /filmesként is/ az életüket behálózó, a közösséget formáló és összetartó hagyományok rendszere, az oláh cigány kultúra érdekelt, és az ahogyan ők erről a hagyományrendszerről ma gondolkodnak. Az Amari Kris-ben a vitás ügyek elintézésén keresztül láthatjuk, ez a közösség hogyan vélekedik tisztességről, békességről, igazságról, Istenről, végső soron az életről. Két éves előkészítő munka, személyes kapcsolatteremtés és a közösség életének eseményeiben való részvételt követően harminc óra forgatott nyersanyagból készült el a 39 perces film, melynek létrejöttében maguk a szereplők is tevékenyen részt vettek.

- Miért ilyen lényeges az együttműködés mikéntje?
- Bár rendező vagyok, mégsem mehetek a saját fejem után. Máshogy gondolkodom, mint a film szereplői, hiszen másik kultúrában élek. A film szerkezetét is az adja, ahogy a szereplők ebben a közösségben erről a hagyományról gondolkodnak. Természetesen olvastam a fellelhető szakirodalmat, azonban nem törekedtem a tudományos ismereteket visszaigazolni, fontosabbnak láttam a szereplőim által megmutatott világot érvényesülni hagyni. Talán az is fontos, hogy ez a film feliratos. Hogy a filmben megszólaló sokszor archaikus, nagyon eredeti, szokatlan, mégis gazdag hang valóban létezik. Én nem akarok senkinek a magyar hangja lenni. Csak azt szeretném, ha hallanánk a „cigány hangot” is. A film mindenesetre közös munka eredménye. Úgy gondolom, hogy semmilyen film érdekében sem szabad nyersanyagként kezelni az embereket. Megbeszéltük hát, hogy csinálunk együtt egy filmet, amiben ők lesznek a szereplők. Rendkívül kreatívan álltak hozzá.

- Mit értesz kreativitáson?
-Egyfajta nyitottságot, rugalmasságot, szabadságot. Egy hullámhosszon voltunk, ők rögtön értették, hogy én hogyan szeretnék filmet csinálni, és nekem a hitelesség miatt lényeges volt az hogy elmondhassák, megmutassák, amit akarnak. Végig nem tudtam például, hogy egyáltalán fogok-e látni valódi kriszt. És ha igen, mennyit láthatok belőle. Hiszen a kutatók leírásai és cigány barátaim véleménye szerint is erre nem sok esélyem volt.

- Miért a romani kriszről forgattál? Mi fogja meg az embert egy jogszokásban?
- Az a gondolkodásbeli sajátosság, ami benne van a kriszben, de az egész életet átszövi. Döbbenetesen jellegzetesnek érzem a romani krisz eseményét a cigány kultúrában. Több egy döntési folyamatnál. Számomra ez egy rendkívül szimpatikus hozzáállás az élethez. Van egy olyan közösség, amely mindenképpen meg akarja oldani a vitás kérdéseket. Ha a feleknek ez egymás között nem sikerül, akkor elfogadják, hogy a közösség döntsön az ügyükben. Teljesen logikus, hogy saját maguk szeretnének dönteni, és nem például magyar bírósági útra terelni az ügyet. Hiszen az egy másik kultúra intézménye. Miért mennének oda, ha van egy sajátjuk? Nem beszélve arról, hogy vitás ügyekben mi sem szaladgálunk folyton a bíróságra, megpróbálunk kiegyezni, csak éppen közösségi szinten nálunk nincs erre támogató közremûködés, közvetítés vagy segítségnyújtás.
A megegyezés a közösség érdeke, a közösség fennmaradásának érdeke, és az autonómiáról szól. Ezt az is mutatja, hogy a döntés, a krisz sohasem kizárólagos, nincs győztes, aki mindent visz, az egyik oldalon, és kisemmizett vesztes a másikon. Felismerve, hogy abszolút igazság az ember által nem megismerhető, és abban a hitben, hogy az igazságot egyedül Isten tudhatja, kompromisszumos döntésre törekednek. Lehetséges a békesség – és ez egy univerzális üzenet.
A cigányságnak szerintem büszkének kell lennie saját értékeire és kulturális sajátosságaira, a másik kultúrának – a többség kultúrájának – pedig rá kell csodálkoznia erre a különösségre, amely bár különös, de érthető és érvényes is. Ezt a másságot pedig nem takargatni kell, hanem a maga valójában megmutatni. Emiatt a fedetlen másság miatt érezheti némely néző a film világát egzotikusnak akár az idegenszerûség értelmében is, bár ez a láthatóvá válás hosszú távon éppen a megismerést, a közeledést szolgálja.

- Nem baj, ha egzotikumként tekintünk a velünk együtt élő kultúrára?
- A veszélyt az jelenti, ha a meglévő eltérések miatt elfeledkezünk az alapvető, lényegi azonosságunkról. Én hiszek egy interkulturális párbeszédben. Igaz, nem mindenki alkalmas a dialógusra. Nincsenek illúzióim, a nagyon előítéletes embereket nem lehet meggyőzni, őket bármi megerősítheti rögeszméjükben. Minden szónak lehet a szerző szándékával ellentétes hatása. Például az ózdi Hétes-telepről szóló filmem egyik jelenetében éppen azt mutatom meg, hogy mennyire drámaian ellenszenves, ahogy a többségi társadalom kezeli például a cigány gyermekvállalás kérdését. Azt gondoltam, az üzenet félreérthetetlen. Aztán éppen egy értelmiségi, liberális közönségben – a kötelező tiszteletkörök után – felállt valaki, és belekezdett a „csak azt nem értem, hogy miért szülnek ennyi gyereket” mondókába. Szóval nagyon erősek az előítéletek. Talán azokra lehet leginkább hatni, akik tájékozatlanok és ismeretek hiányában válnak előítéletesekké.

- Ebben a mûfajban majd’ minden múlhat a hitelességen. Nem tartottál a kamera torzító hatásától?
- Klasszikus kérdés a dokumentumfilmezés megszületése óta. Én úgy gondolom, a jó dokumentumfilm valósága a kamera, a mûvészi eszközhasználat ellenére sem kevesebb, mint az élet. A dokumentumfilm használja a mûvészet eszközrendszerét, sûrít, a lényegre összpontosít. Ebben az alapvetően szóbeli kultúrában pedig, ahol újra és újra meg kell mutatnod magad, el kell mondanod a történeteid, meg kell őrizned és fel kell építened az identitásodat a közösség előtt, a szereplés – a szó pozitív értelmében – egyáltalán nem szokatlan vagy idegen dolog. Gazdag személyiségekkel dolgoztam, akik a kamerák nélküli életben is ugyanilyen gazdagok, és ilyen temperamentummal természetesek. A kamerának ilyen értelemben nem torzító hatása volt tehát, hanem felidéző ereje is, jelenléte miatt kétszeresen is megtöltődött erővel a pillanat. Az egyik felvételen Bözsi néni egy utóbb megszegett esküvésre emlékezett. Az eskü felidézése közben valóságosan átkozott – a kamera miatt tétje volt a pillanatnak. Nem szerepjátszást láttam, inkább még igazabb, őszintébb volt a szituáció.

- Visszavitted Békésbe a kész anyagot?
- Végig a szereplőkkel együtt készítettük a filmet. Együtt fordítottuk cigányról magyarra, együtt beszéltük meg, hogy mi kerüljön be a végső változatba. Az egyik alkalommal az udvaron éppen disznóvágás volt. Amíg levágtuk a disznót, megvágtuk az első vázlatot is. Nagyon boldogok voltunk a szereplőkkel együtt, mikor megnéztük a végső változatot, meg a díj miatt is. És most már nem hagyhatom elkallódni ezt a filmet, mert nem csak az enyém.

- Mi lesz az Amari Krisz sorsa?
- Szeretném, ha részt vehetne a nagyobb nemzetközi dokumentumfilmes fesztiválokon. Ezt követően mehet televízióba, és mindenképpen szeretném benevezni a magyar filmszemlére. Jó lenne, ha minél több emberhez juthatna el, cigányokhoz és nem cigányokhoz egyaránt. A cigány közönség egyébként számomra ugyanolyan fontos, mint a magyar. Nagyon érdekel, hogy a cigány nézők mit mondanak majd erre a filmre.

- Hogyan hatott rád a forgatás?
- Hihetetlenül nagy élmény volt. Többször történt már meg velem, hogy átadtam magam a forgatások során megismert világnak. Ez tudatos hozzáállás. Vagyis amennyire lehet, kibújok a saját kultúrám és gondolkodási rendszerem béklyóiból, hogy egyfajta szabadságban ismerhessem meg a másikat. Az ember mindeközben persze rendez is, és már csak ezért is – elkerülhetetlenül – kontrollál, vagyis tudatos. Az alkotó ember számára nagy örömforrás és az egész dolog mozgatórugója is ez a kettősség, a tudatosság és az alkotás többlet erőinek együtt játéka a filmkészítésben és írásban egyaránt. A regény elkezd diktálni a szerzőnek.
Minden filmem megváltoztatott engem, ezek létélmények. Ugye, „mondani a mondhatatlant”. Ezért is csinálom.

A bejegyzés kategóriája: Kultúra
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>